2011. április 27., szerda

Alfalu nem Szicília - A meg nem írt publicisztika

Egy hidegvérrel végrehajtott, kivégzésszerű gyilkosság híre tartja lázban napok óta a gyergyóiakat és ebben az esetben az egész Gyergyói-medencére, a kilenc falura és a városra gondolok. Csala Zsolt gyergyóalfalvi alpolgármestert saját hétvégi villájában gyilkolták meg, két haslövés okozta a halálát egy golyó pedig a lábába fúródott. Szerdán temették, de továbbra is rettegés uralja a községet és nem csak... Az ügyet természetesen felkapta a sajtó, folyamatosan csörögtek a telefonjaim, mindenhonnan kérték a kollégák az információt Budapesttől Kolozsvárig. Eleinte fel sem tűnt a kollégák aggódó kérdése "nem félsz?", aztán a minap miközben a transindexes kollégámmal valóságos szerkesztőséggé sikerült varázsolnunk a nappalimat, hirtelen rádöbbentem, miért is kérdezik. A kolléga ugyanis arról számolt be, hogy a portál kolozsvári szerkesztőségében bizony aggódnak érte az otthoni kollégái és valóságos hősnek tekintik, mert volt bátorsága elmenni "a famaffiás vidékre" riportot készíteni egy kivégzésszerű gyilkosságról. Hóóó, s akkor itt most álljunk le egy kicsit, ugyanis ez volt a felvezető, és ezután következik, ama meg nem írt publicisztika igen tisztelt alfalvi barátaimnak, szeretett rokonaimnak és nem utolsó sorban felmenőim emlékének dedikálva:

Alfalu nem Szicília

Alig halványult el egy tragikus hármas gyilkosság híre Gyergyóalfaluban, a Gyergyói-medence legrégebbi településén. A közel negyven évvel ezelőtti gyilkosság során egy édesanya - vélhetőleg pillanatnyi elmezavarában - sajátkezűleg végzett három szép gyermekével. Emlékszem, éveken át borsódzott a hátam, ha Alfaluba kellett mennem világítani nagyszüleim sírjánál és vendégeimmel igyekeztem minél nagyobb ívben kikerülni főleg a falu temetőjét. Így sem úsztam meg sok esetben a kíváncsikodó kérdést: "ebben a faluban élt az az édesanya, aki meggyilkolta gyermekeit?" Keserű szájízzel válaszoltam mindig a kérdésre, szűkszavú válaszokat adtam és igyekeztem elterelni a beszéd fonalát egyéb, kedvesebb dolgokra. Zavart és bosszantott, hogy felmenőim faluját a gyerekgyilkos anyáról tartják számon, holott annyi egyéb szép és egyedi dologra koncentrálhatnának. Például arra, hogy Gyergyóalfalu az a község, amely a lakosság számarányához viszonyítva a legtöbb hivatásos képzőművészt adta. Ott van a gyergyóalfalvi képzőművészek kiállítása a Budapest Galériában, május 23-ig még meg lehet tekinteni. Emellett a Vadárvácska erdei szálláson Márton Árpád és Balázs József festőművészeknek köszönhetően illetve Gáll Mihály helyi vállalkozó jóvoltából immár több mint öt éve képzőművészeti alkotótábort szerveznek, az Erdős házaspárnak köszönhetően pedig Helikon néven ezüst minősítésű fúvószenekaruk van. De említhetném akár a Magyarországtól Olaszországig közismert Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesületet is, amely Hunyadi Irén, Iszlai Katalin és Mayer Jutka tanítónőknek köszönhetően működik, de szólhatok a nemrég életre hívott igen magas színvonalú irodalmi rendezvényről, a Faludy-fesztről is, amelyet Farkas Wellmann Endre író álmodott meg egy évvel ezelőtt. Ez néhány kimagasló kulturális nevezetessége a nagyközségnek, de említést érdemel az a tény is, hogy a medencében az első községek között volt, ahol kiépítették a szennyvíz-hálózatot, és már aszfaltozzák az utcáit. A községhez közeli Borzont falucska végében van a Basa-csárda páratlan ínyencségeinek sorával, illetve a néhai Pál Csaba jóvoltából a vidék egyetlen magán múzeuma számos értékes tárggyal. Szólni kell még a borzonti nyíresről, a falucskává duzzadt Bucsin-tetőről, Hazug Pistáról, az egyetlen élő mesegyártóról, a csodás erdei tisztásokról, a pisztrángokat rejtő patakokról, ami mind Alfalu, és amire méltán lehet büszke egy gyergyói ember. De említhetném a többévszázados történelmi hagyományt is, miszerint az alfalvi keresztalja vezeti fel a körmenetet a csíksomlyói búcsún. Nem véletlenül, hanem megérdemelten, hiszen az alfalvi István pap szervezte meg azt az ellenállási mozgalmat, amelyet hitük megőrzéséért vívtak a gyergyói székelyek. Szóval, van amivel büszkélkedniük az alfalviaknak és minderre büszke volt a nemrég elhunyt alpolgármester is. Azonban sajnos a nagyközség most ismét egy negatív esemény kapcsán került a figyelem középpontjába, néhány nappal ezelőtt azzal híresült el, hogy három golyóval végezték ki az alpolgármesterét. A hatóságoknak még nem sikerült kézre keríteniük a tettest és sok a találgatás, sok a pletyka. A legtöbben kitervelt, idegen(ek) által véghezvitt "famaffiás leszámolásról" beszélnek annál is inkább, mert a hirtelen haragú, lobbanékony székely ember képtelen lenne lesben állni, lőfegyverrel a kezében és hidegvérrel kivégezni bárkit is. Ez idegen a székely virtustól... Amint többen is említették a nagyközség lakói közül, egy székely kezében hamarabb kinyílik a bicska, vagy fejszét ragad, semmint lőfegyverhez nyúljon. Ha valakivel leszámolnivalója akad, akkor azt "jól megródalja, hogy tanójon belőle", de nem öli meg, legalábbis szándékosan nem, hacsak nem pillanatnyi elmezavarában, mint az a szerencsétlen asszony közel negyven éve. Folynak a találgatások, ki lehetett Csala Zsolt gyilkosa és a lőfegyver használata mindenképp idegen elkövetőre utal, nem székelyre. Hogy ki bérelhette fel az elkövetőt, szintén csak találgatni lehet. Az viszont felháborító, hogy idegen érdekek által vezérelve egy község - ahol annyi egyéb érték van - maffiás, kivégzésszerű gyilkosságról híresüljön el. Annál is inkább, mert mi, itteni székelyek tudjuk, hogy noha a famaffia "polipjának" karjai kinyúlnak a medence majd'mindegyik településére, de a feje nem itt van... És Alfalu sem Szicília...

2011. április 16., szombat

Álomkór

Ha a fáradtságot halmozni és raktározni lehet, akkor alighanem bennem megvan az a "tudás", hogyan kell ezt csinálni. A gond az, hogy ez a "tudás" valahol a tudattalanomban van valószínűleg, mert nem jövök rá - bármennyit is tornáztatom az elmém - igazából, mi ennek a receptje, mikéntje és hogyanja. Tény, hogy az elmúlt másfél évben sikerült fáradtságból annyit felhalmoznom, hogy alig győzöm kipihenni magam. Magyarán, egész mostanig valahogy úgy éltem - néhány igen nagy ünnepnapot leszámítva -, hogy hajnali öt-hat óra között keltem, aztán munka, munka, munka, s megint munka, s még este is egy kis munka egészen éjfélig. Aludtam néhány órát, aztán hajnalban kezdtem mindent elölről, mert a temérdek munka és a fejemben kavargó gondolatok nem hagytak aludni. Bezzeg most alszom, mint a tej reggel 7-8-ig, akkor meg azért kelek fel, mert magamtól szégyellem, hogy jééé, már megint elaludtam. De ez még mindig nem elég, délután még húzom a csendest egy-két órán át. Szóval így jártam, s ha ez nem is annyira fennkölt és magvas gondolat, mégis fontosnak tartottam leírni főképp azoknak, akik hasonló "csapdába" sétáltak, mint, amibe én is úgy kb. másfél évvel ezelőtt. Vagyis a fáradtság-halmozás, raktározás receptjével ugyan nem szolgálhatok, ám azt mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szintén a munka csapdájában vergődik, hogy ne várja meg míg mások szólnak, hogy éjszaka fulladozva sikítozik - mint pl. én - hanem váltson. Legfőképpen irányt! Hogy miután hozott egy pozitív döntést, ne essen álomkórba, mint én...

2011. április 9., szombat

Áldás és etika

Na, mit szóltok az új fejléchez? Ugye sokkal jobb, mint az előző? Lecseréltem, mert a másikat meguntam és mert úgy éreztem fékez a morfondírozásban. Ám, most ez az új egész másként hat rám, lám Kitti-cica őszintén kíváncsi tekintete máris meghozta a kedvem az íráshoz.

A napokban sokat gondolkodtam sajtóetikai kérdéseken, meg egyáltalán azon, mi is az az etika. Illetve az emberek pálfordulásain, "színeváltozásain", és hogy a pénz hiánya vagy éppenséggel léte, mennyire megváltoztatja az egyén viszonyulását társaihoz, erkölcsi normákhoz, illemszabályokhoz, stb. Aztán ma adott pillanatban egy gyűlésen, hirtelen ráébredtem, hogy egy etikai és erkölcsi szempontból teljesen felhígult, alapvető emberi normákat semmibevevő társadalomban élünk. Na, jó, most lehet, hogy sokan teleszájjal röhögnek rajtam és azt kérdik: "hol élsz?" Illetve hol éltél mostanig, hiszen csak körül kell nézni és mindez látszik a bennünket körülvevő hamis csillogásban. Igen, ezt magam is látom, mégis ma nagyon megütköztem egy aprócska dolgon, ami furcsamód egyedül nekem tűnt fel, aztán a kolléganőim is furcsállották, miután felhívtam rá a figyelmüket. Egy politikai jellegű szövetség gyűlésén voltam, ami papi áldással kezdődött és ez amúgy teljesen rendben is lenne, hiszen manapság nagy divat kérni az áldást mindenféle tevékenységre. Ja, hogy ennek is megvan a maga magyarázata, mert a hívők lelkét melengeti, a nem hívők meg akár úgy is gondolhatják, ha nem használ nem is árt, de az egyszerű szavazópolgár, akinek a voksát jó időben meg kell nyerni, legalább azt gondolhatja: hűha ezek mennyire keresztényi értékrend szerint végzik a munkájukat. És még talán ez is rendjén van. Amit fölöttébb furcsáltam az, hogy ugyanez a pap áldást osztott egy másik politikai párt - az előző ádáz ellenfelének - a valamilyen gyűlésén is. S még ezzel sem lenne gond... DE - jól sejtitek, most jön a lényeg - ez utóbbi meg is választotta a párt etikai bizottsága elnökének. S akkor, hogy is van ez? Az egyik párt etikai bizottságának az elnöke, de ettől függetlenül elmegy áldást osztogatni az "ádáz ellenfél" másik politikai szövetség gyűlésére. S ha csak áldást osztott volna, talán észre sem veszem, eszembe sem jut megkérdőjelezni a jelenlétét, de adott pillanatban meghívott hozzászólóként "észt is osztogatott".
Furcsa... Nem?