Koedukált leánybúcsú - képmutatók, szemforgatók lapozzanak

Nemrégiben házasságot kötött két kedves újságírókolléga Detti és Zsolt, a Szatmár Tv munkatársai. Mivel Detti költözik Szatmárnémetibe és úgy néz ki, csak ritka vendégként találkozhatunk vele alkalomadtán, amikor hazatér a szüleit meglátogatni, úgy döntöttünk leánybúcsút szervezünk neki. Aztán Kata megggondolta, hogy szegény Zsolt, mit csinál majd addig, míg mi Dettit búcsúztatjuk, eldöntöttük, koedukált leánybúcsút rendezünk, jöjjön Zsolt és jöjjenek a férfikollégák is. Aztán nagy szervezkedésbe kezdtünk: az egyértelmű volt, hogy valami pajzán poénajándékkal kell meglepni az ifjú párt, hogy mindig jókedvre derüljenek, ha eszükbe jut ez a nap. Eldöntöttük, hogy veszünk néhány "hasznos" apróságot és a lányokkal készítünk egy fallosztortát. Na most, mielőtt bárki is köpködni és fújjogtatni kezdene, jó tudni, hogy Székelyföldön mindig is hozzátartozott a lakodalmi szokásokhoz a pajzánkodás, a menyasszonynak gyakran adtak olyan ajándékot, ami hm..., khm... a férfi nemiszervre emlékeztet, például sárgarépát. Meg egyébként is a fallosz mint szimbólum már az ókortól kultúránk része. "A régi görögök a férfi nemi szervet, a falloszt a teremtőerő megtestesítőjének, a termékenység és az érzéki örömök fokmérőjének tartották. Újévi ünnepek orgiáin imádatuk tárgya volt. Az ókori Itáliában a fallosz a nemzőképesség, a bőség, a siker és a boldog élet jelképe volt. Pompejben a házak bejárati kapuit terrakotta táblákkal díszítették, amelyen egy nagy fallosz és a következő felirat volt: „Itt lakik a boldogság”. Az ókori Egyiptomban a fallosz jelképezte a hatalmat, a férfiasságot. Termékenységistenük, Ozirisz még holtában is potens volt. Indiában ugyancsak nagy tiszteletbe tartották és tartják Siva isten állandóan meredő, erekcióban lévő péniszét, a lingamot. A nemzőképes Krisna istenről meg azt feltételezik, hogy szeretőinek száma ötszáz volt. Japán egyik ünnepén a nők - mind a mai napig, a legkisebb szégyenérzet nélkül - sokméteres falloszokat ábrázoló szobrokat hurcolnak magukkal." (Idézet innen, de a National Geografic-ban is olvashattok érdekességeket róla itt.)
Nos, mindezek ismeretében Katával és Mártival eldöntöttük, márpedig fallosztortát sütünk az ifjú párnak, hogy ne kerülje el őket a gyermekáldás, s nem utolsó sorban azon prózai okból is, hogy az ifjú ara mielőtt az oltárnál is kimondaná a boldogító igent, még egyszer utoljára "lakjon jól" idegen fa(llo)sszal. Kicsit vacilláltunk azon, milyen ízesítésű tortát szeret az ifjú menyasszony, ezért Rékát "ráuszítottuk" a szülőkre, hogy fürkéssze ki.

Így lett a monumentális méretű fallosztortánk gyümölcsös-tejszínhabos, s hogy minél élethűbb legyen cukormázzal vontuk be.

A torta alapjához a piskótát Mártival ketten készítettük, Kata addig a cukormázat gyúrta. Aztán a bevonáshoz mindenki odarakta a "csülkét".

Végül Márti és Kata cukorgyönggyel kirakta, "Róza", ami ugye tudjuk a viccből, hogy egy tetoválás maradványa, mely egy matróz nemesebbik szervén maradt meg öregségére emlékül a szebb időkre.

A végeredmény annyira jó lett, hogy Márti meg is csókolta. Így lett a fenti kép címe: "A csókos asszony" (idézet Mártitól).

Detti viszont kissé meglepődött, amikor meglátta méretes remekművünket. Sőt, azt hitte, nem is igazi torta.

Zsolt ezalatt az "apróságokkal" bíbelődött. Volt itt minden kezdve a kapor és lestyánzöldtől egészen az alsógatyáig és az egész egy nagy cserép káposztafőző fazékba volt zsúfolva.

Aztán kiderült, hogy ehető a torta és Detti felvágta.

S végül megettük.

S beszélgettünk.

S ittunk is...