2011. szeptember 20., kedd

Perzsára hívattak, kioktattak, megrendszabályoztak - Hú, de beszartam!

Perzsára hívatták ma testületileg a gyergyói újságírókat, ugyanis a gyergyószentmiklósi tanácsosok szerint negatívan befolyásoljuk a közvéleményt azáltal, hogy szerintük mindig csak a rossz dolgokról írunk. Különösen ostorozták a Kelet-Infó Médiagroup kötelékében tevékenykedő újságírókat, sőt adott pillanatban rám is apropóztak, mivel külsősként írok az Új Keletnek. Summa summarum, kioktatást kaptunk sajtóetikából, sőt abból is, hogyan kell helyesen felvezetni, leírni egy hírt, mert ugyan a "nevelés" a Kelet-Infónak szólt, de - az elöljárók szerint - mindannyian hibásak vagyunk azért, mert a városban rossz hangulat uralkodik. No, nem akartam ott és akkor vitába szállni senkivel annál is inkább, mert így is kiborítottam egy kérdésemmel a bilit, ráadásul a Faludyfeszt kapcsán eléggé odamondtam Rokaly tanár úrnak. Azt viszont itt elmondhatom, hogy személyes meglátásom szerint a legnagyobb gond az, hogy Gyergyóban jelenleg nincs ellenzéki sajtó. Ugyanis, a 2008-as választásokig ellenzékiként ügyködő Kisújság teljesen átment a jelenlegi városvezetés és a háta mögött álló pártot kiszolgáló sajtóorgánummá, a Kelet-Infó próbálkozik, de nem eléggé következetes, nekünk napilaposoknak pedig egyszerűen nincs elég időnk arra, hogy mindennek alaposan utánajárjunk és kiteregessünk, ahogy illik. Ráadásul, nehezen jutunk információhoz, mert vagy eltitkolják előlünk az információt, vagy szűrt változatban juttatják el hozzánk, vagy egyszerűen mellébeszélnek az illetékesek, ha valamilyen ügyben infót kérünk. Magyarán, nem leányálom mostanság Gyergyószentmiklóson újságírónak lenni, ráadásul, még azokat a csesztetéseket is el kell viselnünk, mint amilyenben ma volt részünk. Illetve, jó képet kell vágnunk az olyan cinikus kijelentésekhez: "nem nyilatkozom, mert úgyis azt írsz, amit akarsz". Most viszont megkaptuk a kiképzést arról, hogyan kell pozitívan befolyásolni a közvéleményt, hogy a borsos fűtésszámláktól előre libabőrös lakosság rózsaszínű szemüvegen át lássa a gödrös-poros utakat, a szemetes lakónegyedeket és hozsannázzon majd azért, hogy csakis a lakosság érdekében rendre sikerül idegenkézre játszani a távhőszolgáltatás után hulladékgazdálkodást, s talán majd még az ivóvízszolgáltatást is. Csakhogy az urak egy dologról megfeledkeznek: az Olvasó nem hülye és nem is gyermek, akinek szájbarágósan magyarázni kellene, hogy egy újságcikkben tényszerűen vázolt jelenségről, milyen véleményt alkosson. Legalábbis néhány kollégámmal együtt ezt így hisszük, és tudjuk azt is, hogy bennünket éppen ezért a hozzáállásért szeretnek és tisztelnek az Olvasóink. Sommázva: marad minden a régiben,vagyis továbbra sem fogok olyan ügyek mellett elmenni, ami a közösség, vagy a kisember érdekei ellenében történik. S mivel manipulálható, dajkamesékkel etethető idiótának néztek - a többiek mellett engem is - ezután igyekszem minél több olyan cikket írni, mint a mai Hargita Népében a Basescunak és Bocnak írtak levelet a Virág negyed 5-ös tömbház lakói/ Elkökélt szélmalomharc című. A holnapi Hargita Népében például arról írok, hogy a Korrupció-ellenes Bizottság, közismertebb nevén DNA kihallgatásra idézte be a testület azon tagjait, akik megszavazták a távhőszolgáltatás idegenkézre juttatásáról szóló tanácshatározatot. S találok még hasonló témákat...

13 megjegyzés:

  1. Hát téged se fognak kitüntetni egyhamar :) Azért sötét utcákban ne járkálj mostanában.:))

    VálaszTörlés
  2. há jólmegaszontad.csak eppe ugy érzem hogy akikről szól,azok nem hallják-olvassák.számomra a "pógárjenő",s bandája aljas -hazug-disznyó-gyilkos társaság.me pld.Zoltánnak a keze erőssen rejaáll a fák kivagdosására,egyebet ejsze nem es tud,azt tanulta az egyetemen,Spanyolországba,s még ahol volt,de ő maga még egy füszálat sem ültetett,de amit más elültetett,pld Amőba tagjai,ő A Gyöngyikével együtt,egy legyintéssel elintézik.Magáról a pógárjenőről csak annyit hogy ugyebár őkelme remetei,s mit is lát az ember ha Remete irányába a hegyek felé tekint? én legalábbis ugy látom hogy egy lecsupaszitott hegyoldalt

    VálaszTörlés
  3. Szeretem az írásaidat, csak így tovább.:)

    VálaszTörlés
  4. Irénke: Nem is szoktam kitüntetésekrét írni és köszi a jó tanácsot.

    Robi: Te es megaszondád...

    Kati: Köszönöm az elismerést!

    VálaszTörlés
  5. Nem hiszem el!Gyergyói lakós lévén még újságot sem olvasok,de még sincs jó véleményem a vezetésről!Sok minden el van szúrva,és nem ott keresik a hibát,hanem semmi sem egyszerübb annál,hogy bűnbakkot keresnek!Meglátják mindenki szemében a szálkát?de a sajátjukban nem a gerendát és itt a gond!

    VálaszTörlés
  6. Ahelyett hogy dolgoznatok s tennetek valamit a varosert folyamatosan csesztetitek ti azokat akik dolgoznak es vegre valtozik valami ebben a varosban. Az ujsagiro etikarol csak annyit, hogy ha nem tudtok a realitasrol irni, akkor inkabb ne irjatok.

    VálaszTörlés
  7. Alunella: Egyetértünk. Egyébként a megleckéztetésünk elterelő hadművelet csupán, valami sokkal gennyesebb dologról próbálják elvonni a figyelmet. De majd kiderül, és megírjuk.

    Csaba: A változás tényét senki nem vitatja, kérdés: milyen áron. De ez majd a téli fűtésszezonban számla formájában materializálódik, s ha nem kertes házban laksz, akkor a saját zsebeden fogod megtapasztalni. Másrészt, honnan veszed, hogy az újságírók nem dolgoznak?! Nekik az a munkájuk, hogy újságcikkeket írjanak és ezért fizetést kapnak. Harmadrészt, vedd le a rózsaszín szemüveget, mert attól nem látsz tisztán.

    VálaszTörlés
  8. Tombhazban lakom, s amiota az uj rendszer van egyaltalan nem fizetek tobbet, csak jobb a szolgaltatas- ez az en szemelyes tapasztalatom, ha tetszik ha nem, anelkul, hogy ti ujsagirok - habar ugye dolgotok, es cikkeket irtok, mert ezert kaptok fizetest - nem ferditettetek volna el a tenyeket iranyomba. Inkabb ti kellene levegyetek a sotet szemuveget, hogy az emberek mentalitasat - ami amugy is eleg pesszimista Gyergyoba - ne folyamatosan negativ iranyba tereljetek.

    VálaszTörlés
  9. Csaba: Köszönöm, hogy megosztottad személyes tapasztalatodat, cserében én is megosztanám a magamét. Az utóbbi tíz évben egyik télen sem fagyoskodtam annyit a lakásomban, mint a tavaly télen. Emellett a fűtés- és melegvíz-szolgáltatásért átlag 150-200 lejjel fizettem többet, mint az előző fűtésidényben - erről dokumentumaim vannak, mert megőriztem a számlákat. Ráadásul azt is tudom, hogy abban a lépcsőházban, ahol lakik az egyik tanácsos átlag 200 lejjel fizetnek kevesebbet a 85 négyzetméteres lakás fűtéséért, mint amennyit én fizetek a 63 négyzetméteres lakásom fűtéséért. Sőt, furcsamód a velünk szemben lévő lépcsőházban - ugyanolyan típusú tömház, ugyanolyan beosztású, építésű lakrészekkel - 100-150 lejjel fizettek kevesebbet a fűtésért, mint abban a lépcsőházban, ahol én lakom - erről is vannak dokumentumaim. Hol itt akkor a realitás?! Mindenek tetejében, amikor rákérdeztem az illetékeseknél, az idegenből importált igazgató nem a kérdésre válaszolt, hanem kiselőadást tartott a termodinamikai rendszerekről. De a problémát nem oldotta meg. Hát ez itt a gond, Kedves Csaba! És kérdem én: ezeknek a tapasztalatoknak és tényeknek a birtokában, hogyan írhatnám azt, hogy a fűtés körül minden a legnagyobb rendben, mindenki elégedett?! Egyébként, elárultad magad: a szövegedből kitűnik, hogy kinek bérenceként levelezgetsz velem... :))))

    VálaszTörlés
  10. Én is Alíz állítását támasztom alá,mert hasonló tapasztalataim vannak,és hiába dicsérjük,de akkor is el kell fogadnunk azt a tényt,hogy a fűtésrendszer nem tökéletes!
    Tovább boncolgathatnánk a dolgokat akkor az is kiderülne,hogy sok emberkével megvetették a giga kalóriát mérő órákat a kevesebb fizetés réményében,de sok ember oda került,hogy a "jó" fűtés mellett a saját kis kályhájában tüzelt,mert azt az óriási összeget már nem tudta fizetni.Ilyen esetben kiváncsi lennék,hogy tíz emberből hány dicséri majd meg a rewndszert,mert tapasztalatom szerint egy vagy egy sem!;)

    VálaszTörlés
  11. Ha-ha, ez vicces, meg fogsz lepődni, senkinek nem vagyok a bérence, eddig sem voltam, s ezután sem leszek (erről nekem is dokumentumaim vannak, ill. nincsenek :)))). Egyetértek, nem tökéletes a rendszer, ez biztos, de mindannyiunk érdeke, hogy előbb-utóbb tökéletes legyen, nem? Én ezzel kiszálltam ebből a vitából-beszélgetésből, mert ez is csak időpocsékolás, s nem célravezető. Üdv.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Csaba!Nagyon az az érzésem,hogy nem bírod,ha vesztésre állsz,és inkább emeled a kalapod!Sajnos sok ilyen emberke van....nagy szájhősök,de amint vesztésre állnak inkább meghátrálnak!Elnézést,de nem sértésnek szántam.A rendszer tőkéletesítése érdekében mi semmit nem tehetünk,mert nem rajtunk áll vagy bukik mindez....előreláthatóan sok ember tudja,hogy mi lesz ennek a sorsa,de nem az egyszerű emberek,hanem inkább a város vezetősége!Az átlagember az aki a legutoljra szembesül vele,ha nem más úton akkor a számla átvételekor ;)

    VálaszTörlés
  13. Csaba és Alunella: kár vitatkozni, mert a jelek szerint mindenkinek igaza van sorban. Egyébként, ami a fűtés körüli problémákat illeti, rövidesen írni fogok róla. Majd szólok a megfelelő időben, hogy tudjátok, hol találjátok meg a cikket. :)

    VálaszTörlés