Foglalkozzunk a más bajával, avagy politikai elmebaj

Mindig széleseket mosolygok, amikor Székelyföldön idős emberek szidják a magyar kormányt, a magyar pénzügyminisztert, mert kicsi a nyugdíjuk, drágák a gyógyszerek, pocsék az egészségügyi ellátás, stb. stb. Ilyen esetekben általában csendesen megjegyzem, talán a románt kellene ostorzni, hiszen a társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot és mindeféle adót évtizedeken át a román államkasszába fizették/fizetjük, nem a magyarba. Másfelől, tökéletesen értem a jelenséget, hiszen ezen emberek többsége az 1989-es változások után adódott lehetőséggel élve magyar tévétársaságok műsorait nézi, ergo magyar hírcsatornákról értesül a világ kis- és nagy dolgairól, amiknek ugye nem cékitűzése a romániai gazdasági viszonyok taglalása. Mondom, ezt megértem... Ám, amikor ez a politikai skizofrénia olyan méreteket ölt, mint az utóbbi magyar kormány mellett szervezett szimpátiatüntetések sorozata Székelyföldön, akkor csak ámulok és azon tűnődöm: mindenki megbolondult, vagy az én értékítéletemmel van baj?! Mert az egy dolog, hogy szimpatizálunk a magyar kormánnyal, és hogy ezt valami módon kifejezésre akarjuk juttatni, de felmerül egy sorozat kérdés. Vajon a magyar kormány egyenlő a magyar néppel? Mit tett értem a magyar kormány azon túl, hogy fizet évi húszezer forintot, mert a gyermekemet magyar iskolába járatom, és utolsók közt Európában megadta azt a jogot, hogy kérvényezhetem azt az állampolgárságot, amit őseimtől úgy vontak meg a nagyhatalmak, hogy meg sem kérdezték őket? Másfelől: hol, melyik kormánynak fizetem az adót, társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot? Vajon abban az országban, ahol történetesen élünk, minden annyira tökéletesen működik, hogy egyéb dolgunk már nincs, csak szimpatizálni a jelenleg hatalmon lévő magyar kormánnyal? 

Bukarestben és Románia több városában több mint egy hete spontán tüntetések zajlanak a jelenlegi román kormány ellen. Érdekes módon ez is szimpátiatüntetésként indult, ugyanis kezdetben azért mentek utcára a bukarestiek, mert Raed Arafat egészségügyi államtitkár bejelentette lemondását az új egészségügyi törvényterevezet megszorító intézkedései miatt. Aztán a szimpátiatüntetés átcsapott kormányellenes tüntetésbe, mert mi is nyakig ülünk ugyanabban a slamasztikában, amiben Magyarország és a többi Európai Unióhoz utóbbi tíz évben csatlakozott tagország. Ugyanúgy elnyomó és kizsákmányoló hatalmat gyakorolnak a pénzintézetek, a multinacionális cégek és a külföldi beruházók, mint Magyarországon. Ugyanúgy szétverték Románia iparát, mezőgazdaságát mint Magyarországét, ugyanúgy lehetetlen helyzetbe hozták a romániai termelőket és kisvállalkozókat, mint a magyarországiakat. Az államkasszába beállt deficit miatt ugyanúgy újabb adóterheket ró a romániai lakosság nyakába a román kormány, mint a magyar a magyarokéba. Magyarán, nyakig ülünk a fosban mi is, lenne, amiért utcára vonulni és tüntetni. 

Ennek ellenére, amikor múlt hétfőn estére az egyik közösségi oldalon tüntetést szerveztek kedvenc kisvárosomban, senki nem ment ki a térre, csupán néhány újságíró fagyoskodott a hidegben a tüntetőket várva. Erről egyébként írtam a január 17-i Hargita Népében, a 4. oldalra görgetve elolvashatjátok. S tudtommal Székelyföldön csupán Csíkszeredában volt tüntetés a román kormány ellen, érdekes módon azt is román politikai alakulatok szervezték, de magyarok is csatlakoztak hozzájuk spontán módon. Visszatérve Gyergyószentmiklósra, ez az érdektelenésg vagy azt jelenti, hogy kedvenc kisvárosomban mindenki olyan jól él - amit kétlek -, hogy nem tartja érdemesnek kimenni az utcára olyankor, amikor az egész országban tüntetnek, vagy azt jelenti, hogy teljesen párhuzamos azzal a valósággal, amiben él. Magyarán politikai elmebajban szenved.

Ráadásul szombaton kivonul úgy kb. 100-150 ember gyertyával a kézben, a Magyar Polgári Párt és az önkormányzat felhívására tüntetni a magyar kormány mellett. Mindez szép és jó, sőt számomra is nagyon imponáló, hogy felkavarta a magyar kormány az európai "állóvizet" az új alaptörvénnyel, de vajon ettől nekem, Magyarország határán kívül élő magyarnak jobb lesz a sorsom?! Hát azoknak a magyaroknak, akik szórványban, abszolút kisebbségben élnek román vidékeken?! Vajon nem lett volna jó csatlakozni a többségi nemzet tiltakozásához?! Szépnek és jó dolognak tartom az egyűvétartozás eszméjét, jónak tartom kiállni az anyaországi testvéreink mellett, de amit elbaltáztak politikusaink közel száz éve, azon nem igazán tudunk változtatni most. S amikor forrong az az ország, amelyiket tetszik nem tetszik hazánknak nevezünk, okos dolog egy másik ország kormánya mellett kiállni? Még akkor is, ha ez az ország a számunkra oly sokat jelentő anyaország... Hát ezen érdemes egy kicsit elmorfondírozni Kedves Olvasóim.

Legyen Baricz Gergő az X-Faktor győztese!

Sok sikert kívánok mindhárom versenyzőnek, aki az RTL-Klub X-Faktor tehetségkutató műsorában a  döntőbe jutott, mert Malek Miklós zenei producer szavaival élve: mindenkiben, aki eddig eljutott van valami különleges, amiért megérdemli, hogy nyerjen.

Én viszont Baricz Gergőt támogatom az alább vázlatosan felsoroltakért:

- ő a leghitelesebb;

- minden műfajban kiválóan teljesített;

- ő fejlődött a legtöbbet a verseny kezdete óta;

- benne van meg az a potenciál, amit az X-Faktor tehetségkutató műsor keres;

- sokoldalú egyéniség;

- tehetséges;
- kreatív;

- olyan értékrendet képvisel, amire nagy szükség van a mai világban;

- jól énekel és jól táncol;

- ő a legsármosabb;

- földim, a lányom baráti köréhez tartozik.

Mindezekért Kedves Magyarországi Barátom/Ismerősöm, ha osztozol a véleményemben, küldj a szombati, illetve majd a vasárnapi műsor idején támogató sms-(eke)t, hogy Gergő legyen az X-Faktor győztese.

1799 - Baricz

069-133-43-34 - Kód: 11

Ha pedig erdélyi vagy és nincs más lehetőséged, mégis támogatnád Gergőt, a Külföldi szavazás Baricz Gergőre nevű facebook oldalon a fülszövegben minden részletet megtalálsz erre vonatkozólag. Még nem késő, hogy pénzt küldj a feltöltő kártyára, amiről majd az adás ideje alatt egy kedves lány nyomja az sms-eket. Jelzem, hogy ez a változat minden híreszteléssel ellentétben törvényes, megbízható és működik, a Kakukk.ro portálon találsz leírást ezzel kapcsolatosan.

Az ellendrukkerek pedig kíméljenek mocskolódó megjegyzéseiktől, ez ugyanis egy moderált blog és nem adok helyet a szemétkedésnek. Helye van azonban a személyeskedést, vulgáris kifejezéseket nélkülöző, építőjelleggű ellenvéleménynek.
(A fotót Bársony Bence készítette, a videót a YouTube-ról töltöttem le és az RTL-Klub tulajdona.)

Szavazzatok Gergőre!

Igen, minket képvisel, mindazokat akik, hisznek az egyűvé tartozásban határon innen és túl. Ő Baricz Gergő, Keresztes Ildikó művésznő mentoráltja, az RTL-Klub televízió X-Faktor tehetségkutató műsorának egyik potenciális nyertese. Gergőt mondhatni gyerekkorától ismerem, a lányom baráti társaságához tartozik, komoly, megbízható és tehetséges fiatalember. Hogy valójában milyen is, megtudhatjátok a vele készített interjúmból és az édesapjával folytatott beszélgetésből, ami a Hargita Népben jelent meg. Tudom, sokan, sokmindent írtak róla az utóbbi időkben, jót is rosszat is, hideget is meleget is, Gergőt viszont olyannak ismerem, mint amilyen az írásaimban. 

Holnap kereken 50 éves leszek és van egy titkos álmom: interjút készíteni Gergővel, mint az idei X-Faktor nyertesével. Ezért Kedves Magyarországi Rokonom/Barátom/Ismerősöm, köszöntés és ajándék helyett, küldj egy támogató sms-t Gergőnek a ma este fél nyolctól (magyar idő szerint) kezdődő show idején. De ne csak azért, hogy az álmom valóra váljon, hanem főleg azért, mert Gergő valóban TEHETSÉGES és MEGÉRDEMLI. A telefonszámot és a kódokat megtalálod a fotón, amit Keresztes Ildikó művésznő facebook-oldaláról vettem le. Nem utolsó sorban köszönöm Keresztes Ildikónak mindazt, amit Gergőért tett és tesz.

Jánossy Alíz 

Perzsára hívattak, kioktattak, megrendszabályoztak - Hú, de beszartam!

Perzsára hívatták ma testületileg a gyergyói újságírókat, ugyanis a gyergyószentmiklósi tanácsosok szerint negatívan befolyásoljuk a közvéleményt azáltal, hogy szerintük mindig csak a rossz dolgokról írunk. Különösen ostorozták a Kelet-Infó Médiagroup kötelékében tevékenykedő újságírókat, sőt adott pillanatban rám is apropóztak, mivel külsősként írok az Új Keletnek. Summa summarum, kioktatást kaptunk sajtóetikából, sőt abból is, hogyan kell helyesen felvezetni, leírni egy hírt, mert ugyan a "nevelés" a Kelet-Infónak szólt, de - az elöljárók szerint - mindannyian hibásak vagyunk azért, mert a városban rossz hangulat uralkodik. No, nem akartam ott és akkor vitába szállni senkivel annál is inkább, mert így is kiborítottam egy kérdésemmel a bilit, ráadásul a Faludyfeszt kapcsán eléggé odamondtam Rokaly tanár úrnak. Azt viszont itt elmondhatom, hogy személyes meglátásom szerint a legnagyobb gond az, hogy Gyergyóban jelenleg nincs ellenzéki sajtó. Ugyanis, a 2008-as választásokig ellenzékiként ügyködő Kisújság teljesen átment a jelenlegi városvezetés és a háta mögött álló pártot kiszolgáló sajtóorgánummá, a Kelet-Infó próbálkozik, de nem eléggé következetes, nekünk napilaposoknak pedig egyszerűen nincs elég időnk arra, hogy mindennek alaposan utánajárjunk és kiteregessünk, ahogy illik. Ráadásul, nehezen jutunk információhoz, mert vagy eltitkolják előlünk az információt, vagy szűrt változatban juttatják el hozzánk, vagy egyszerűen mellébeszélnek az illetékesek, ha valamilyen ügyben infót kérünk. Magyarán, nem leányálom mostanság Gyergyószentmiklóson újságírónak lenni, ráadásul, még azokat a csesztetéseket is el kell viselnünk, mint amilyenben ma volt részünk. Illetve, jó képet kell vágnunk az olyan cinikus kijelentésekhez: "nem nyilatkozom, mert úgyis azt írsz, amit akarsz". Most viszont megkaptuk a kiképzést arról, hogyan kell pozitívan befolyásolni a közvéleményt, hogy a borsos fűtésszámláktól előre libabőrös lakosság rózsaszínű szemüvegen át lássa a gödrös-poros utakat, a szemetes lakónegyedeket és hozsannázzon majd azért, hogy csakis a lakosság érdekében rendre sikerül idegenkézre játszani a távhőszolgáltatás után hulladékgazdálkodást, s talán majd még az ivóvízszolgáltatást is. Csakhogy az urak egy dologról megfeledkeznek: az Olvasó nem hülye és nem is gyermek, akinek szájbarágósan magyarázni kellene, hogy egy újságcikkben tényszerűen vázolt jelenségről, milyen véleményt alkosson. Legalábbis néhány kollégámmal együtt ezt így hisszük, és tudjuk azt is, hogy bennünket éppen ezért a hozzáállásért szeretnek és tisztelnek az Olvasóink. Sommázva: marad minden a régiben,vagyis továbbra sem fogok olyan ügyek mellett elmenni, ami a közösség, vagy a kisember érdekei ellenében történik. S mivel manipulálható, dajkamesékkel etethető idiótának néztek - a többiek mellett engem is - ezután igyekszem minél több olyan cikket írni, mint a mai Hargita Népében a Basescunak és Bocnak írtak levelet a Virág negyed 5-ös tömbház lakói/ Elkökélt szélmalomharc című. A holnapi Hargita Népében például arról írok, hogy a Korrupció-ellenes Bizottság, közismertebb nevén DNA kihallgatásra idézte be a testület azon tagjait, akik megszavazták a távhőszolgáltatás idegenkézre juttatásáról szóló tanácshatározatot. S találok még hasonló témákat...

Hernyóember

Ez most egy képtelen bejegyzés lesz. No, nem azért, mintha nem lenne hozzá illusztráció, hanem azért, mert egyelőre nem akarom nyílvánosságra hozni. Az illusztráció ugyanis egy levél, amit lefényképeztem az én kis okos számítógépemmel, mert ez már ilyet is tud, de annyira érdekes és releváns a dolog, hogy kénytelen vagyok őrizgetni a jövő évig, a helyhatósági kampányig. Viszont a benne foglaltak annyira szúrják a bögyömet, hogy kénytelen vagyok a jelenségről megosztani néhány gondolatot. Munkám során számtalan esetben szembesülök azzal a helyzettel, hogy ugyanazon időpontra hirdetnek két vagy több rendezvényt, de igen gyakran előfordul az is, hogy sajtótájékoztatót hívnak össze különféle személyiségek és hatalmasságok azonos időpontra. Mivel nem lehetek egyszerre két helyen, általában szerkesztőkkel egyeztetve döntöm el, hová, melyik eseményre menjek el, vagy egyáltalán menjek, vagy ne menjek. Sok esetben az is előfordul, hogy egyeztetés nélkül magam döntöm el, hová menjek, vagy ne menjek, hiszen általában reggel 10 óráig már kikristályosodik, miről érdemes írni és miről nem. Ha van egy jó szaftos téma, amit érdemes kivesézni, akkor nem föltétlenül izgat a sajtótájékoztató, főleg, ha a meghívóban nem részletezik, miről is lesz szó. Mert engem igazán nem hatnak meg az olyan megfogalmazások, hogy "rendkívül fontos dolgokról lesz szó", ha nem taglalják bár egy fél mondatban, mi is az a rendkívül fontos. Az ilyenre legyintek egyet, s azt mondom: "sakkó, kit érdekel?!", mert engem nem, az biztos. Nos, ilyen megfontolások miatt nem mentem el "valaki" sajtótájékoztatójára, amitől az illető igencsak megsértődött és nem azt tette, amit ilyen esetben bármelyik gerinces ember tesz, hogy ti. veszi a telefont, felhív és megkérdezi: "bazmeg, mé' nem jötté', ha híttalak?!", hanem levelet írt. Nem is akárkinek, hanem a volt főnökömnek, és tényszerűen megállapította: "Alíz, sorozatosan nem jár a sajtótájékoztatóinkra". Igen, így fejedelmi többesben, elvégre akkora nagy embernek képzeli magát, hogy ezt megengedheti magának. Csakhogy az ilyen embereket, hernyónak tekintem, gerinctelen, puhatestű, csúszómászónak, aki ahelyett, hogy végezné a dolgát, keresi a káka tövén a csomót, kekeckedik, kötekedik mindenkivel. Igazából még azt az időt is sajnálom az ilyen hernyóemberektől, amit erre a bejegyzésre szántam, mégis fontosnak tartottam mindezt leírni mások okulására. Ja, és ne feledkezzetek meg róla, jövőben, élesítem a bejegyzést a kampányban, hogy lássátok, majd kire voksoltok. Mert a hernyóembereknek nem csak a jellemtelenség a jellegzetes vonása, hanem a nagyravágyás is. 

Áron legjobb fotói egy helyen

Többször is írtam a fakanálforgatós blogomon Áron fiamról, vagy valamilyen általa elkészített étel receptjét osztottam meg olvasóimmal, vagy a sikereiről számoltam be. Most viszont örömmel tájékoztatok minden szépkedvelőt, ahogy a fiamnak lett honlapja is, ahol rengeteg szép fotóját láthatjátok. Ő ugyanis fotóművész, és több díjnyertes alkotása is van. Számos interjú készült vele az idők folyamán, sajnos egyetlen olyat sem találok, amely az igazi egyéniségét mutatná be, de ez nem a kollégák hibája, hanem a fiam fölöttébb összetett és bonyolult személyisége miatt alakult így. De aki olvasni is szeretne róla, itt talál egy magyar interjút, itt meg egy románt, itt pedig a saját angol nyelvű CV-jét olvashatjátok. S ez még mindig nem minden... Azonban a hosszas szövegelés helyett inkább álljon itt néhány fotója ízelítőnek a honlapjához.

Ez az a fotója, amivel 2003-ban díjat nyert a Los Angeles-i Nemzetközi Fotó Versenyen (International Photography Awards).

Ez a Narcissus sorozatából egy fotó.

Ezzel a fotóval részt vett a Hargita megyei képzőművészek közös tárlatán.

Ezt még középiskolás korában fotózta, de több fotós magazinban is megjelent.

Ez a fotó nemrég készült, a balkáni kirándulásán.

Na, de tovább nem is sorakoztatom a fotókat, mert megtaláljátok az összeset a honlapján. Nézzétek meg, mert az ő esetében az "egy kép felér ezer szóval" mondás igazi értelmet nyer. És nem csak szerintem...

Közönségsikert aratott a Csaba királyfi - ami az újságcikkből kimaradt

Arra gondoltam, közzé teszek néhány fotót a G. Nagy István Ilián: Csaba királyfi című rockoperájáról, hogy azok is kaphassanak egy kis ízelítőt a monumentális produkcióból, akik nem voltak ott a szombati ősbemutatón. Mindezt azért, mert a több mint kétórás előadás igencsak felkorbácsolta a kedélyeket és meglehetősen szélsőséges érzelmeket ébresztett - legalábbis ezt következtettem ki a Székelyhon fórumán névtelenül vagy virágnéven írt beszólásokból, leszólásokból, megszólásokból, de elismerésekből és dicséretekből is. Mivel az ilyen "nyílvános helyeken" nem szeretek vitázni főleg a nevüket nem vállaló "lumpenproletárokkal", s mivel nekem is van véleményem a darabról, gondoltam, megosztom itt. Annál is inkább, mert sem a Hargita Népében, sem a Krónikában írt tudósításomba - a műfaj sajátosságaiból adódóan - nem írhattam véleményt, s mivel nem vagyok színikritikus sem, jobbnak véltem nem belebonyolódni a kritikába. 

Szóval, tény, a magyarországi G. Nagy István Ilián költő és drámaíró műve sokakat érdekelt, és arról az előadásról, amelyre több mint kétezren elmennek, nyugodtan lehet állítani, hogy közönségsikert aratott. Ugyanakkor monumentálisnak is nevezhető, hiszen nyolcvan ember mozgott a színpadon, színfalak mögött és a játéktérré alakított udvarrészen. Túlzás lenne viszont azt állítani, hogy maximálisan elnyerte tetszésemet a produkció, noha voltak benne határozottan jó részek, de gyengék is. Inkább úgy fogalmaznék: többet vártam tőle. És azt hiszem ebben egyetérthetünk azokkal, akik lehurrogják a darabot, de azokkal is, akik dícshimnuszokat zengedeznek róla. A magam részéről hiányoltam a rendezőt a produkcióból, vagyis azt az embert, aki összefogja, felülről szemléli az egész művet és megszabja azokat az irányvonalakat, amelyek mentén kibontakozik a történet. Orza Calin nagyon jó korreográfus, több munkáját is láttam és minden elismerésem az övé, ami a mozgáselemeket illeti, de jó lett volna, ha van valaki mellette, aki időnként visszafogja, mert voltak olyan részek, amit "túltáncoltak" és ettől veszített az erejéből és kissé szétesett a darab. Például Attila mennyegzője igen nagy hangsúlyt kapott a székelyek várakozásához képest. Csaba királyfi alakja nem volt eléggé erőteljes, noha a fiúcska anyait-apait beleadott, hangja erőtlen volt Rudán Joe markáns hangja mellett.  A germán hadvezér teljesen elnyomta Aladár figuráját, sőt majdnem Krimhildát is, szerencsére a színésznő színészi játékkal kompenzálta a hangbéli különbségeket. Szóval voltak hibái, mégis örülök, hogy létrejött ez a darab, és annak is, hogy éppen Szárhegyen mutatták be. Örülök, mert osztom G. Nagy István Ilián véleményét: Csaba királyfi történelmi alakja sajnos érdemtelenül feledésbe merült és már nagyon kevesen vannak, akik legalább a legenda foszlányait ismerik. Ugyanakkor rengeteg tévhit, téveszme kering a székelyek eredetéről, a hun-magyar kontinuitásról, és ez a rockopera számos olyan oldalát világította meg ennek a korszaknak, amit a többség nem ismer. Ja, hogy meg lehetett volna írni hitelesebben és jobban is?! Minden bizonnyal, de mostanig senki másnak nem jutott eszébe, hogy ezt megírja, se jól, se rosszul. G. Nagy István Ilián ezt megtette, és minden elismerésem az emberfeletti munkájáért. Ugyanakkor elismerés illeti a három gyergyószentmiklósi kórust is, akik Kolcsár Árpád karnagy vezetésével csodálatosan énekelték a betétdalokat, de istenien feltalálták magukat a csíki íjászok és a gyergyói barantások is szerepükben. Magyarán sok pozitív eleme volt ennek a rockoperának és meggyőződésem, hogy ez csak ennél jobb lehet... Ha pedig megjelenik a CD elsők között fogok vásárolni belőle tízet, mert ezt fogom ajándékozni minden románozó magyarországinak, hogy nyíljon a csipájuk. Na, azért! Most pedig jöjjön néhány kép egy kis kommentárral.

Rudán Joe: "Tudjátok-e hogy, ki volt Csaba királyfi, a jóslattal született táltos?" - kőszívű kellett legyen az, aki nem borzongott ennek a szövegnek hallatán, főleg Rudán Joe hangján.

Nagyot alakítottak Danguly Ervin táncosai is.

Közben megjelent egy fehér ló is, s bár tudom, mit akart szimbolizálni, fölöslegesnek tartottam a felvezetétést. Állatvédőként határozottan felelőtlen magatartásnak minősítem, hogy ekkora tömegbe és főleg ekkora zajba bevittek egy olyan állatot, amelyről köztudomású, hogy alaptermészetéből adódóan félős.

Attila és Mikolt "enyelgése" kissé hosszúra nyúlt, bár csodaszép volt a korreográfiája. Sajnos, elnyomott más, lényegesebb jeleneteket.

Attila elvonult Mikolttal. Harcosok őrizték az ifjú párt, mégis megölték a királyt. Ez jó megoldás volt és szép színpadi kép.

Meghalt a király, gyászolnak a hunok - szép volt ez a megoldás is.

Színre lép az ármánykodó Krimhilda, a germán hadvezér és Aladár, Csaba féltestvére. Itt még alig lehet tudni, ki is Csaba királyfi, közben néhányszor feltűnt, letűnt, de a sok szereplő között elveszett.

Csaba és Aladár vitája, a testvérháború kirobbanásának pillanata. A képen is jól látszik Csaba belevész a tömegbe, talán nem ártott volna, ha egy artdirector is rápillant a színpadi képekre. Mondjuk, ezt lehetett volna korrigálni színészi játékkal is...

A testvérháború - van még alakítanivaló ezen a jeleneten is, de összességében jó.

Ráduly Botond - Csaba királyfi és Rudán Joe - Attila táltosa. Rudán Joe erőteljes egyénisége teljesen elnyomja a fiatalember alig bontakozó tehetségét. Talán szerencsésebb lett volna másnak adni ezt a szerepet, például annak a színésznek, aki Álmos vezért alakította. Na, annak olyan sugárzó személyisége van, hogy bármit mozdul odavonja a figyelmet. Botond bár nagyon ügyes volt, nem tudott ráhangolódni Csaba királyfi karakterére.

A székelyek ünneplik Csabát, ő meg csak némán tűrte. Szép volt az összjáték, nem érződött a karakter.

Csaba serege élén elvonul az őshazába, de megígéri a székelyeknek, hogy visszatér.

S itt akkor következik egy homályos valami, ami a székelyek generációkon át tartó várakozását jeleníti meg. Sajnos, éppen ez a rész nem volt eléggé kidolgozott, nem volt eléggé hangsúlyos.

Közben jártak a barbárok is. Nagyot alakítottak a gyergyói barantások, nekik köszönhetően éretettem meg, mi is történik voltaképpen ebben a részben.

Amikor már mindenki kezdte feladni a reményt, bevonult Álmos vezér a csíki íjászok alakította seregével. Sajnálom, hogy nem tudom a színész nevét, mert egyedül ő volt annyira karakteres személyiség, mint Rudán Joe. Sokkal karakteresebb Csabát alakított volna, erre mérget vennék.

"Védd magyar nemzeted, mert ez a te küldetésed!" - mondanivaló a fináléban. Gyönyörűen énekelték a gyergyói kórusok és ezért az egy mondatért érdemes volt ott lenni. Úgy látszik, volt, aki ezt kihagyta...
Köszönet minden közreműködőnek, hogy ez a monumentális mű létrejött és nem utolsó sorban, köszönet G. Nagy István Iliánnak, hogy megírta. Most már nekünk, székelyeknek is van rockoperánk, ami minden bemutatóval egyre jobb lesz.