Székely fogathajtóból román tolvaj

A minap Robi fotós barátom megróvásban részesített, miért nem osztom meg a facebook-on is egy-egy írásomat, mert sokszor szívesen olvasná/visszaolvasná olyankor is, amikor már a kiolvasott újságot félredobta. Jogosnak találom az észrevételét, s úgy döntöttem, ezentúl néhány írásomat közzéteszem itt a blogon is. 

Nos, az első az lenne, amiről Bajkó Tibi fogathajtó, a román válogatott tagja számolt be utóbb, mert erről mindenkinek tudnia kell. Nem részletezek elöljáróban semmit, a történet önmagáért beszél és hűen tükrözi azt a viszonyulást, amiben részesülhet a székely ember, mihelyt átlépi a román-magyar határt.

Vérig sértették Fábiánsebestyénen a székely fogathajtókat 

Tolvajt kiáltottak rájuk 

Tolvajlással gyanúsították meg a román fogathajtó válogatott – mellesleg magyar tagjait – akik a magyarországi Fábiánsebestyénen szervezett Duna-Alpesi Kupán Romániát képviselték. Ugyanis azt feltételezték róluk, hogy lovasrendezvény keretében zajló Nemzetek estje gasztronómiai eseményen dekorációként használt műnapraforgót az ugrópálya dekorációjából tulajdonították el. Noha, a szervezők utólag bocsánatot kértek a sértettektől, a nyílvános bocsánatkérés elmaradt. 

- Sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán érdemes-e erről beszélni, végül úgy döntöttem, elmondom, mert ha egyszer tolvajlással gyanúsítottak, másodszor is megtörténhet – jelentette ki Bajkó Tibor fogathajtó, a gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub elnöke. Mint mondta, már volt alkalmuk részt venni a Fábiánsebestyénen szervezett Duna-Alpesi Kupán, amelynek egyik legszimpatikusabb kísérőrendezvénye a Nemzetek estje gasztronómiai program. Ez a rendezvény lényegében arról szól, hogy a versenyen résztvevő csapatok egy standot rendeznek be és országuk, nemzetük jellegzetes ételeit, italait kínálják a versenytársaknak. – Első alkalommal felkészületlenül ért ez a kihívás, most viszont készültünk, itthonról töltött káposztát vittünk, a helyszínen birkatokányt készítettünk, volt áfonyapálinkánk és közülünk többen székelyruhába öltöztek – részletezte Bajkó. Elmondta, nagyon igyekeztek, hogy a standjuk is esztétikus, szép legyen, aminek díszítését Kelemen Melinda, a csapat kapitánya, Kelemen Attila – a Romániai Lovas Szövetség alelnöke, a fogathajtó szakágazat elnöke – felesége vállalta magára. Ebből a célból még itthon napraforgómintás abroszt és szalvétát, illetve hozzá az asztalra és a vázába dekorációként néhány műnapraforgót vásárolt. – Miközben javában főztem a birkatokányt, az egyik szervező restellkedve hozta tudomásomra telefonon, hogy a főszervező nagyon haragszik, mert az ugrópálya előtt elhelyezett díszletek közül hiányzik néhány napraforgó, amit a mi standunkon látnak – fejtegette Bajkó, aki a helyzetet azonnal tisztázta, elmondva, a napraforgókat még itthon vásárolták és mindenről számla van, hiszen egymás közt is el kell számolniuk. Ennek ellenére, a háttérben elindult a pusmogás, hogy a „románok ellopták a napraforgókat”, sőt, a főszervező Farkas Sándor személyesen is szólt a csapatnak: „amit elvettek, vigyék vissza oda, ahonnan elvették”. A színmagyar romániai válogatott miután tisztázta magát, bocsánatot kértek a szervezők. Azonban, sajnálatos módon elmaradt a nyílvános bocsánatkérés, ami mindenki számára egyértelművé tette volna: nem loptak műnapraforgót, csupán ugyanolyan dekorációt vásároltak – még itthon – a standjukhoz, mint a szervezők az ugrópálya díszítéséhez.
(Megjelent a Hargita Népe augusztus 31-i számában.)

Kérdezz-felelek játék

Kérdéssorozat kíséretében díjat kaptam Duendétől, s mivel mindketten ritkán játszunk, megtisztelő számomra, hogy rám is gondolt. A játék szabályai roppant egyszerűek, ugyanakkor fantáziadúsak - ezért is tetszik nekem - ugyanis 11 kérdésre kell válaszolni, majd továbbpasszolni a játékot 11 bloggernek 11 saját kérdéssel. 

Az alábbiakban Duende kérdései következnek a saját válaszaimmal.

1. Ha elvonulhatnál egy lakatlan szigetre, mi lenne az az öt dolog, amit magaddal vinnél? 

- Nem vinnék magammal egyetlen dolgot sem, csak azt a ruhát, ami épp rajtam van, legfennebb egy palacknyi vizet vinnék arra az esetre, ha az első egy órában nem találnék forrást vagy patakot iható vízzel. Aztán tennék egy kb. háromnapos próbát, hogy lássam, mennyire működnek a túlélő ösztöneim.

2. Van egy olyan mondatod, ami átsegít a nehézségeken? Egyfajta jelmondat, életed vezérlőfonala avagy mágikus mantra, ami segít mikor padlón vagy? Mi ez a mondat? 

- Van: Istenem, csak annyi zöld fényt adj, hogy láthassam a következő lépést!

3. Volt az életedben "tökéletes pillanat"? Ha igen, mi volt az? Le tudnád írni, mitől volt tökéletes, mit éreztél? 

- Volt. Többször is előfordult már, nehéz leírni, milyen volt, de ezek a siker pillanatai. Mindegy, milyen siker, lehet magánéleti, de akár szakmai is, sőt, lehet valamelyik gyermekem sikerének megélése, egyformán tökéletes pillanat, mert ilyenkor megszűnik a körülöttem lévő világ és egyszerűen "csak" boldog vagyok.

4. Mi a kedvenc ételed? Hármat is írhatsz. :) 

- Igazából szeretek enni és különösebben nincs nagy kedvenc, ezért nehéz bármit is megnevezni. Mégis, ha fel kellene sorolnom, melyik az a három étel, amit bármikor szívesen megeszek, akkor kb. ezek lennének: padlizsánkrém friss kenyérrel és paradicsommal; babérleveles krumplileves; füstölt háziszalonna krumplis házikenyérrel zöldhagymával és paradicsommal.

5. Ha egyszer csak új életet kapnál, milyen foglalkozást választanál? Mi lennél? 

- Ugyanazt, amivel most is foglalkozom: újságíró lennék. (Hmmm... Hogy én mennyire fantáziátlan vagyok!)

6. Ha jönne egy jó tündér, és három kiváló tulajdonságot választhatnál magadnak, mi lenne ez a három? 

- Óvatosság, mértékletesség, kreativítás.

7. Szoktál jótékonykodni? Van olyan adomány, cselekedet, amit rendszeresen adsz vagy végzel? Fontosnak tartod, hogy ne csak kapj, de adj is? Ha nincs ilyen az életedben, de holnaptól eldöntenéd, hogy beilleszted életedbe a jótékonyságot, mi lenne az, amit tudnál adni? 

- Szoktam. Állatvédő szervezet tagja vagyok, itt igyekszem hasznossá tenni magam. S újfent egy újabb civilszervezet létrehozásán fáradozom néhány jó emberkével együtt. Az átlagos képességű gyermekek jogait próbáljuk védeni, érvényre juttatni egy embertelen, gyermekellenes oktatási rendszerrel szemben, mert az mégiscsak gyalázatos, hogy az idei érettségi vizsgán a gyerekek kétharmadát elbuktatták. Mindkettőhöz a kommunikációs készségemet és a tudásomat adom. 

8. Ha utazhatnál az időben, a múltba, vagy a jövőbe mennél? S hova? Vagyis mikor? :) Hármat is írhatsz. 

- Csakis a jövőbe. 2112-be utaznék, épp oda, ahol a leszármazottaim élnek, hogy élőben elbeszélgethessek velük és felhívjam a figyelmüket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én.

9. Ha indián nevet vagy valamilyen beszélő nevet választhatnál magadnak, mi lenne az? Mi lenne a jelentése? 

- Ezen még soha nem gondolkodtam, talán azért, mert szeretem a nevem.

10. A pohár félig tele van, vagy félig üres? 

- A pohár nálam általában félig tele szokott lenni, s ha netán nem így lenne, akkor igyekszem legalább félig TELEtölteni.

11. Mi a kedvenc könyved, filmed, zenéd? Miért?

- Mindig éppen az, amit olvasok, nézek, hallgatok. Szeretek olvasni, ezért mindent elolvasok, amit érdekesnek találok, de ha az első 20 oldalon nem találok semmi olyat, ami megragadja az érdeklődésem, egyszerűen leteszem és nem olvasom tovább. Ugyanígy vagyok a filmekkel is, ha az első tíz percben nem történik semmi olyan, amiért érdemes lenne végignézni, nem nézem meg. A zenével is hasonló a helyzet.

És most az én kérdéseim:

1. A "kopipésztes" világban sokan meglehetősen sajátosan értelmezik a plagizálás fogalmát. Sokan úgy vélik, hogy ami interneten, egy blogon például megjelenik, az bátran másolható és lehet vele sajátként ágálni. Ezért érdekel: Hogyan értelmezed a plágium, plagizálás fogalmát? 

2. Szoktál-e politizálni? Illetve, milyen mértékben érdekel a politika?

3. Mi a véleményed arról, hogy Romániában az érettségizők kétharmadát elbuktatták az idei vizsgán?

4. Részt vennél-e egy átlagos képességű diákok érdekeit védő civilszervezet létrehozásában? Mennyire tartanád jó ötletnek egy ilyen szervezet megalakítását? Szerinted, kik kellene a tagjai legyenek?

5. Mi a véleményed a reklámról? Szerinted, milyen mértékben befolyásolnak téged vásárláskor a reklámok?

6. Szoktál-e képzőművészeti tárlatra járni? A kortárs képzőművészek közül, kinek a művét tennéd ki a lakásodban? 

7. Mikor és hol voltál utoljára moziban? Melyik filmet nézted meg? 

8. Szoktál-e újságot/folyóiratot olvasni? Melyiknek vagy a megrendelője? 

9. Ha nyernél egy jutalomkirándulást és te dönthetnéd el, hová utazzál, mit választanál? Miért? 

10. Ha feltehetnél egy kérdést egy híres embernek, mit kérdeznél és kitől? 

11. Milyen témájú blogokat olvasol szívesen, netán van-e kedvenc blogod? Melyik? 

A kérdést továbbadom:

Alunellának

Hobbychefnek

Edónak

Sedithnek

Katának

Marisnak

Maimoninak

Gyöngyinek

Mindennapi Mannának

Tücsök Bogárnak

Négy Gyereknek

Végezetül ugyanazt írhatom, amit Duende: "játszani jó, de nem kötelező". Mégis, nagyon szeretném, ha időt szakítanátok rá, és válaszolnátok. Ha nem akarjátok beblogolni, megtehetitek itt megjegyzésben is, nyílván egy bejegyzés és a játék folytatása lenne az igazi.

Még meddig?! - Egy szülő levele az elavult oktatási rendszerhez

Semmi újat nem mondok: katasztrofális eredmények születtek az idei érettségi vizsgán. Ha csak külső szemlélőként a száraz számadatokat nézzük, az látszik, hogy az érettségire jelentkezett fiatalok túlnyomó többsége lúzer, aki elléháskodott 12 évet az életéből ahelyett, hogy tanult volna; a pedagógusok többsége pedig nem végezte a munkáját. Ezt tükrözik a számadatok, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Megvallom őszintén sokat morfondíroztam, hogy egyáltalán megírjam ezt a levelet vagy sem, hiszen jövőben az én lányom is érettségi vizsgára áll és sajnos, nem egyszer megtapasztalhattam már, hogy szülői véleményem hangoztatását, gyermekemen torolták meg. Bízom benne, hogy remélhetőleg ebben az esetben nem így lesz... Voltaképpen kedves pedagógus ismerősöm kérésének eleget téve írom ezt a levelet, hiszen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője által megfogalmazott Levél a Pedagógusoknak illetve A tanár levele a bukott diákhoz című írások után a Facebook-on feltette a kérdést: kíváncsi, ki írja meg a szülőkhöz, illetve a tanügyi rendszerhez címzett levelet. Már akkor jeleztem neki, az egyiket mindenképp megírom. 

Kezdeném azzal, hogy 32 éve érettségiztem és már akkor úgy véltük, rengeteg fölösleges, haszontalan dolgot kényszerítettek ránk, hogy megtanuljuk az érettségi vizsgára. Egyetlen példát említek - de hosszasan sorolhatnám - ma is tudok deriválni, mivel az érettségi vizsgára muszáj volt megtanulnom, de az életben egyetlen alkalommal sem vettem hasznát ennek a tudásnak, ami még mindig foglalja elmém egy részét. Az érettségi tananyag már akkor lényegesen több volt, mint amit egy átlagos diák képes elsajátítani, de akkor még voltak szakiskolák és esti gimnáziumok, ahová beiratkozhattak azok, akik időben felmérték, hogy képtelenek egy elméleti gimnázium követelményeinek megfelelni, illetve nem elméleti tudásra akarnak szert tenni, hanem gyakorlatira. Ez utóbbiakból szakmájukat magas szinten ismerő megbecsült mesteremberek lettek, akikhez bármikor bizalommal fordulhatunk, ha csöpög a vízcsap, vagy meghibásodott valamelyik háztartási gép. Az elméleti gimnáziumot végzettek többsége egyetemet végzett és a társadalom megbecsült, felelős beosztású tagja lett. Megjegyezném, az érettségi vizsgán már abban az időben szemet hunytak a puskázás, a másolás fölött, de ezt akkoriban tanár és diák egyaránt úgy értelmezte: ne múljon egyetlen vizsgán senkinek az életben való boldogulása. Hiszen egyértelmű volt mindannyiunk számára, hogy a hatalmas tananyagot képtelenség vizsgaszinten elsajátítani. Később, amikor a fiam iskolába került, szomorúan tapasztaltam, hogy az iskola a munka nagyobb részét egyszerűen átpasszolja a szülőnek, mivel azt a hatalmas mennyiségű lexikális ismerethalmazt egyetlen pedagógus sem képes megfelelő szinten megtanítani rövidre szabott keretben, amit az oktatási rendszer követel az iskolásoktól. Nem térnék ki annak részleteire, hogy ugyanazok a mi korunkban már idejét múlt tananyagok mennyiségét nemhogy nem csökkentették, hanem még rátettek egy adagot olyasmikből, amiknek szintén semmi hasznát nem veszik a tanulók az életben. Hogy mégse töltse éppenséggel egész napját az iskolában a gyerek, kivették tantervből, vagy csökkentették az óraszámát az olyan gyakorlatias vagy szépre és jóra, kreativitásra nevelő tantárgyaknak mint a kézimunka, zene, rajz és testnevelés. A már az elemiben magas szinten követelt elméleti tantárgyak elsajátításában minden igyekezetem ellenére nem sokat tudtam segíteni a fiamnak, hiszen egy-egy tankönyvben olyan magas szinten megfogalmazott, vagy románból egyszerűen pocsék minőségben fordított szövegek voltak, aminek megértése komoly tanulmányozást, úgymond együtt tanulást igényelt volna. Erre legtöbb esetben sajnos nem volt idő, mivel valamiből meg kellett élni és munka, családi kötelezettségek mellett, másodlagos teendőnek számított a különféle tantárgyak tanulmányozása és olyan szinten való elsajátítása, hogy érdemben segíteni is lehessen a gyereknek. Mivel a követelmények egyre csak nőttek, egyetlen megoldásnak kínálkozott: magánórára járatni a gyereket. Ezzel csak annyit értünk el, hogy a fiam már hatodikos korára kellően utált iskolába járni és érettségi előtt izgulhattam, hogy egyáltalán vizsgára állhat-e, mivel a matematika tanárnője azért buktatta meg, mert egy szülői értekezleten az övétől eltérő véleményemnek hangot mertem adni. Közben folyamatosan tartottam benne a lelket és próbáltam mindenféle módon megértetni vele: ő egy értékes ember attól függetlenül, hogy az algebrát képtelen elsajátítani akadémiai szinten. Ennek ellenére kötelező volt neki érettségiznie ugyanazokból a matematika tételekből, mint akik matematika osztályban jártak, mivel ő biológia-kémia osztályban végzett és az oktatási rendszer korrifeusai úgy gondolták, hogy nekik is tudniuk kell a magasfokú matematikát. Az ő generációjának az érettségi diploma megszerzéséhez már kőkeményen puskázni, másolni, magyarán, csalni kellett, mert esély sem volt a hatalmas tananyagot vizsgaszinten elsajátítani. Tudták ezt a diákok, tudták a tanárok és tudtuk mi szülők is. Cinkosan "összekacsintottunk" a folyamatosan változó és egyre magasabb követelményeket támasztó oktatási rendszer rendelkezései fölött, a gyerekek csaltak, a tanárok szemet hunytak, a szülők boldogok voltak, hogy gyerekük sikeresen vette ezt az akadályt is. Ennek hatása később, az egyetemen megmutatkozott, a fiam egyetemi csoportjából a bejutottak közül mindössze fele állt államvizsgára, mert aki nem bírta, egyszerűen kibukott a felső oktatásból. 

Tíz évvel később a lányom generációjával már egészen más helyzet állt elő: ez a generáció egyszerűen már az elemi iskolában felismerte, hogy csomó elavult, idejét múlt dolgot próbálnak megtanítani nekik és tiltakozásul többség egyszerűen meg sem tanulja azt, ami nem érdekli. Sosem felejtem el, hogy a lányom valahányszor valamilyen archaikus román szöveg értelmezésén kínlódtunk értelmező szótárakat, szinonímaszótárakat forgatva, mindig feltette a kérdést: miért nem a beszélt román nyelvet tanítják nekünk az iskolában? Hát erre bizony szülőként elég nehéz volt helyes választ adni. Nyolcadikos korában, amikor a Baltagul, Mihail Sadoveanu által írt mű elemzéseként kétoldalnyi, 9 pontos betűkkel sűrűn teleírt szöveget hozott haza, hogy azt kéne neki megtanulnia, aminek felét magam sem értettem - pedig eléggé jól beszélem a román nyelvet - egyszerűen feladtam, és azt mondtam: ne tanuld meg, erre semmi szükséged nem lesz az életben. Bár senkinek nem tartozom magyarázattal, miért bíztattam a lányom, hogy ne tanuljon meg egy román leckét, elmondom: azért, mert elsősorban mélységesen egyetértek vele abban, hogy a magyarajkú gyerekeket a beszélt román nyelvre kellene oktatniuk, másrészt mert láttam, valami olyasmire kényszerítik, ami ellen minden idegszálával tiltakozik, amit egyszerűen képtelen felfogni bármennyire is szigorítanám az akadémiai szintű elemzés mellé. Nyűggel-bajjal túléltük a Baltagult, hála Istennek és köszönhetően a pedagógusközösségnek olyan gimnáziumba járhat a lányom, ahol jól érzi magát, értékes emberként tekintenek rá, de már a 11. osztály elejétől folyamatosan azon izgulunk: mi lesz az érettségi vizsgán? Ugyanis jól tudja azt tanár, diák és szülő egyaránt, hogy a még nagyobb ismerethalmazt elsajátítani képtelenség, ráadásul, most ébredtek rá az oktatási rendszert folyamatosan változtató, válogatott csesztetéseket kitaláló korrifeusai, hogy az iskola évtizedeken át csalásra nevelt generációkat a magas követelményekkel és azzal, hogy olyasmi megtanulására kényszerítik a diákokat, aminek semmi hasznát, semmi értelmét nem látják. Oké, egyetértek, hogy ezen változtatni kell, de miért a diákokon verik el megint a port? Miért kényszerítenek bele mindenkit egy olyan rendszerbe, ami már harminc évvel ezelőtt nyikorogva működött, elavult, idejét múlt volt? Miért nem változtatnak a százéves rendszeren? Miért nem gondolják újra az oktatás alapjait, miért nem készségeket, kreativítást, képességeket fejlesztenek az iskolában? Miért magoltatják még mindig a gyermekeket? Miért mérvadó még mindig az, hogy mekkora lexikális ismerethalmazt képes bebiflázni és visszamondani a diák? Ez jelentené az érettséget? Amit ugyebár sugall az érettségi vizsga fogalma. S akinek nem sikerül az érettségi vizsgája, mi lesz vele? Majd jön az oktatási rendszer és megoldja a diploma és szakma nélküli fiatalok helyzetét?! Aligha... Sajnos, ennek a problémának a megoldása is a szülőre és a fiatalra vár. De kérdem én: mi, szülők, meddig tűrjük, hogy egy embertelen, gyermekellenes oktatási rendszer gúnyt űzzön belőlünk és gyermekeinkből?!

Ne hagyjuk, hogy más döntsön helyettünk!

Vasárnap helyhatósági választások lesznek, talán minden idők legérdekesebb fordulatait rejtegető választásának ígérkezik legalábbis a Székelyföldön. Amikor a kampány elkezdődött, az volt a szándékom, hogy majd legalább kétnaponta jelentkezem bejegyzésekkel, aztán ahogy alattomosan nyomult előre a kampány, letettem róla. Tisztességgel bevallom legfőképp azért, mert nem akartam belekeveredni abba a hínárba, ami ezt a kampányt jellemezte. Három magyar párt jelent meg ugyebár a választási palettán és ezt sokak akár úgy is értékelhetik: milyen jó nekünk, mert van, amiből választani! Így igaz, de kinek jó?! - kérdem én. A széthúzásról egyébként is híres magyarságnak?! Aligha. Inkább azok malmára hajtja a vizet, akik Brüsszel - az Európai Unió - felé azt igyekeznek mutatni: lám-lám, milyen jól megy soruk Romániában a magyaroknak, hiszen három pártjuk is van! Kérdés viszont mennyire szolgálja ez a mi érdekeinket? Vajon hány magyar képviselő jut be az önkormányzatba azokon a településeken, ahol a magyarság részaránya alig éri el a húsz százalékot? Mi lesz azokkal a magyarokkal, akik háromfele szakadva próbálják bejuttatni a nekik tetsző "alternatívát". De feltehetném azt a kérdést is: mennyire alternatíva az, amit alternatívaként kínálnak?! A napokban többen is nekem szegezték a kérdést: hogy látod ezt? Nos, most akkor elmondom. 

Alternatíva, amit annak állítanak be?!

Ugyebár "kezdetekben vala" a nagy egyetértés és összeborulás, magyar képviseletre volt szükség, és megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Mindenki örült neki, én is. Aztán az idők múltával voltak néhányan, akik másként gondolták, úgy vélték, nem tesz meg mindent ez a képviselet az erdélyi magyarság érdekében. Nyilván hibák is voltak, mert hol nincsenek, ahol dolgoznak, vagy dolgozni próbálnak. Akik úgy vélték, hogy másként kellene csinálni, másként kéne politizálni, azok megsértődtek, kivonultak a már meglévő érdekvédelmi szövetségből és pártot alapítottak. Így lett a Magyar Polgári Párt. Alternatívát ígért a választópolgárnak. Ennek is sokan örültünk, köztük én is. Aztán rövid időn belül bebizonyosodott, nemhogy nem tud alternatívát nyújtani, de még groteszk karikatúrájának is alig nevezhető ez a tömörülés a már meglévő szövetségnek. Időközben az RMDSZ-ben megjelent egy fiatal, tanult gárda, akik egyre nyitottabban, egyre ügyesebben politizáltak, ennek eredményei pedig kezdtek megmutatkozni nyertes pályázatokban, fejlődő településekben, épülő utakban, stb., nem részletezem - írtam erről eleget különféle újságok hasábjain. Valakiknek ez sem tetszett, illetve 2009-ben volt kedvenc kisvárosomban egy MPP-kongresszus, ami finoman fogalmazva is botrányosra sikeredett. Újabb sértődés, újabb osztódás, majd némi fortyogás után egy olyan európa parlamenti képviselő, aki mellesleg RMDSZ ernyő alatt jutott Brüsszelbe, néhány hívével együtt megalakította az Erdélyi Magyar Néppártot. Hát ennek már egyáltalán nem tudtam örülni. Miért is? Mert azt láttam, hogy a sértődöttek létrehozták az MPP-t, a még sértődöttebbek az EMNP-t. S akkor mit tegyek én, egyszerű választópolgár: azokkal tartsak, akik adott körülmények közepette próbáltak tenni valamit, vagy azokkal, akik megsértődtek, illetve még annál is inkább megsértődtek?! Ez itt a sarkallatos kérdés!

Alattomos kampány

Aztán jött a választási kampány, amely viszonylag csendes volt, de annál alattomosabb. Miért mondom ezt? Mert miközben azok, akik valamit megvalósítottak, és létező, kézzelfogható valóságaikat próbálták bizonygatni, mások ugyanezt próbálták bagatellizálni, meg nem történtté tenni, de legalább azt bizonygatni: ennél többet is tehettek volna. Vagy - ami ennél is alattomosabb - maguk hasznára fordítani, azt, ami mások lobbijának köszönhetően valósult meg. Hogy ők mit tettek? Arról nem szólt a fáma, nem is szólhatott, hiszen nem voltak abban a helyzetben, hogy érdemben bármit is tehettek volna. Így kampányuk mások munkájának gusztustalan becsmérlésébe fulladt, illetve helyenként felszínes, de igen látványos megvalósítások pallérozásában. Konkrétan, ha ma Gyergyószentmiklóson valaki átutazik, azt látja, hogy épül, szépül a város: parkosítanak, körforgalmat csináltak, játszóteret avatnak, víz- és csatornahálózatot újítanak, építenek. Zajlik az élet! Arról viszont sokan megfeledkeznek, hogy mindezen megvalósítások hátterében ott van az előző városvezetések szorgalmas munkája, a minisztériumi lobbizások, stb. 

Csalóka látszat

A látványos változásokat igencsak jól időzítették, ugyanis mind az utóbbi fél évben történtek. Hogy mi történt az előtte lévő három és fél évben? Jó kérdés, de csupán egyetlen dolgot tudok kiragadni kedvenc kisvárosom életéből: "megoldottuk a fűtésproblémát!" Hurrá! - mondják néhányan, de milyen áron, kérdem én. Példáért ismét nem kell a szomszédba mennem, csak a saját fűtésszámlámat megnéznem. Az elmúlt fűtésidényben voltak olyan hónapok, amikor a távhőért kiállított számla 600 lej körüli összeg volt. Ha ehhez még hozzászámoljuk, az áram és gázfogyasztást, kiderül, hogy fizetésem több mint fele arra megy el, hogy lakhatok a sajáttulajdonú lakásomban és "élvezek" néhány szolgáltatást. Ezt már semmiképp nem tudom éljenezni, annál is inkább, mert úgy hírlik, hogy a sokat dícsért külföldi beruházó kihátrálni készül a zilahi és marosvásárhelyi projektjeiből, miközben nálunk fejlesztésekre készülnek. Vajon miért? Vajon miért nem sikerült dűlőre jutni a másik két város önkormányzatával? Mitől olyan jó az egyetértés kedvenc kisvárosom vezetőségével? De sorolhatnám a kérdéseket, viszont kanyarodjunk vissza a vasárnap esedékes választásokhoz. 

Ne hagyjuk, hogy más döntsön helyettünk!

Egyfordulós lesz a választás: ez röviden azt jelenti, hogy egy szavazaton is múlhat, ki lesz a polgármester, milyen többségű lesz a tanács. Még soha nem volt ennyire értékes egy ember szavazata! Gondoljuk meg tehát alaposan, hogy élünk a választás lehetőségével, vagy otthon sunyítunk és várjuk, hogy mások döntsék el helyettünk, ki vezesse négy évig a várost. Nem óhajtok befolyásolni senkit, döntsön mindenki lelkiismerete szerint! Ha nem tud dönteni, akkor pecsételjen több jelöltre, így érvénytelen lesz a szavazata, de nyugodt lehet a lelkiismerete, hogy az ő szavazócéduláját senki nem használja a választási eredmények manipulálására - magyarán csalásra -, mert ilyenre is volt példa. Ne feledjük: egy szavazaton is múlhat a választás eredménye! Igen, például az Ön szavazatán is Kedves Olvasó!

Kilátás a konyhaablakból

Gyűjtik a képeket Gyergyószentmiklósról a júliusban esedékes világtalálkozóra. Szép és nemes gesztus, de a képgyűjtögetőket arra bíztatnám nézzenek körül "a hátsó udvarban", a Bucsin negyedben is, ugyanis ez a "gyönyörű" kilátás fogad immár 30 éve majdnem minden alkalommal, ahányszor kinézek a konyhaablakon. Pedig azóta, mióta itt lakom - ha jól számolom - hétszer választottunk új önkormányzatot. Nyílván, a korrifeusok most összevonják szemöldökük és felteszik a kérdést: mit tettél annak érdekében, hogy ez ne legyen így? Sokat! Először is élve állampolgári jogommal minden alkalommal elmentem választani és arra a listára, arra a polgármester-jelöltre nyomtam a pecsétet, amelyiktől reméltem, hogy hajlandó "a hátsó udvarban" is szétnézni, és az ott uralkodó állapotokon változtatni. Aztán, amikor építették ezt a tározót, próbáltam szót érteni - néhány lakótársammal együtt - a tüsténkedők vezetőjével, hogy ne rakják a pocsolya közepébe az építményt, mert esős időben nem lehet majd megközelíteni. Azt mondták: fogjuk be a szánkat, mert a városvezetés ezt jobban tudja. Jobban tudta és ez az eredmény, fél nap alatt lett ilyen "látkép" eső után. 

Most megint tenni készülök annak érdekében, hogy konyhaablakbeli látképem változzon, ugyanis rövidesen helyhatósági választások lesznek. Kíváncsi vagyok a három polgármester-jelöltből, a hét pártlistán-, illetve a négy független tanácsos-jelölt közül ki jön el "a hátsó udvarba" legalább szétnézni. S ha eljön, képes lesz-e valami hihetőt ígérni...

Foglalkozzunk a más bajával, avagy politikai elmebaj

Mindig széleseket mosolygok, amikor Székelyföldön idős emberek szidják a magyar kormányt, a magyar pénzügyminisztert, mert kicsi a nyugdíjuk, drágák a gyógyszerek, pocsék az egészségügyi ellátás, stb. stb. Ilyen esetekben általában csendesen megjegyzem, talán a románt kellene ostorzni, hiszen a társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot és mindeféle adót évtizedeken át a román államkasszába fizették/fizetjük, nem a magyarba. Másfelől, tökéletesen értem a jelenséget, hiszen ezen emberek többsége az 1989-es változások után adódott lehetőséggel élve magyar tévétársaságok műsorait nézi, ergo magyar hírcsatornákról értesül a világ kis- és nagy dolgairól, amiknek ugye nem cékitűzése a romániai gazdasági viszonyok taglalása. Mondom, ezt megértem... Ám, amikor ez a politikai skizofrénia olyan méreteket ölt, mint az utóbbi magyar kormány mellett szervezett szimpátiatüntetések sorozata Székelyföldön, akkor csak ámulok és azon tűnődöm: mindenki megbolondult, vagy az én értékítéletemmel van baj?! Mert az egy dolog, hogy szimpatizálunk a magyar kormánnyal, és hogy ezt valami módon kifejezésre akarjuk juttatni, de felmerül egy sorozat kérdés. Vajon a magyar kormány egyenlő a magyar néppel? Mit tett értem a magyar kormány azon túl, hogy fizet évi húszezer forintot, mert a gyermekemet magyar iskolába járatom, és utolsók közt Európában megadta azt a jogot, hogy kérvényezhetem azt az állampolgárságot, amit őseimtől úgy vontak meg a nagyhatalmak, hogy meg sem kérdezték őket? Másfelől: hol, melyik kormánynak fizetem az adót, társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot? Vajon abban az országban, ahol történetesen élünk, minden annyira tökéletesen működik, hogy egyéb dolgunk már nincs, csak szimpatizálni a jelenleg hatalmon lévő magyar kormánnyal? 

Bukarestben és Románia több városában több mint egy hete spontán tüntetések zajlanak a jelenlegi román kormány ellen. Érdekes módon ez is szimpátiatüntetésként indult, ugyanis kezdetben azért mentek utcára a bukarestiek, mert Raed Arafat egészségügyi államtitkár bejelentette lemondását az új egészségügyi törvényterevezet megszorító intézkedései miatt. Aztán a szimpátiatüntetés átcsapott kormányellenes tüntetésbe, mert mi is nyakig ülünk ugyanabban a slamasztikában, amiben Magyarország és a többi Európai Unióhoz utóbbi tíz évben csatlakozott tagország. Ugyanúgy elnyomó és kizsákmányoló hatalmat gyakorolnak a pénzintézetek, a multinacionális cégek és a külföldi beruházók, mint Magyarországon. Ugyanúgy szétverték Románia iparát, mezőgazdaságát mint Magyarországét, ugyanúgy lehetetlen helyzetbe hozták a romániai termelőket és kisvállalkozókat, mint a magyarországiakat. Az államkasszába beállt deficit miatt ugyanúgy újabb adóterheket ró a romániai lakosság nyakába a román kormány, mint a magyar a magyarokéba. Magyarán, nyakig ülünk a fosban mi is, lenne, amiért utcára vonulni és tüntetni. 

Ennek ellenére, amikor múlt hétfőn estére az egyik közösségi oldalon tüntetést szerveztek kedvenc kisvárosomban, senki nem ment ki a térre, csupán néhány újságíró fagyoskodott a hidegben a tüntetőket várva. Erről egyébként írtam a január 17-i Hargita Népében, a 4. oldalra görgetve elolvashatjátok. S tudtommal Székelyföldön csupán Csíkszeredában volt tüntetés a román kormány ellen, érdekes módon azt is román politikai alakulatok szervezték, de magyarok is csatlakoztak hozzájuk spontán módon. Visszatérve Gyergyószentmiklósra, ez az érdektelenésg vagy azt jelenti, hogy kedvenc kisvárosomban mindenki olyan jól él - amit kétlek -, hogy nem tartja érdemesnek kimenni az utcára olyankor, amikor az egész országban tüntetnek, vagy azt jelenti, hogy teljesen párhuzamos azzal a valósággal, amiben él. Magyarán politikai elmebajban szenved.

Ráadásul szombaton kivonul úgy kb. 100-150 ember gyertyával a kézben, a Magyar Polgári Párt és az önkormányzat felhívására tüntetni a magyar kormány mellett. Mindez szép és jó, sőt számomra is nagyon imponáló, hogy felkavarta a magyar kormány az európai "állóvizet" az új alaptörvénnyel, de vajon ettől nekem, Magyarország határán kívül élő magyarnak jobb lesz a sorsom?! Hát azoknak a magyaroknak, akik szórványban, abszolút kisebbségben élnek román vidékeken?! Vajon nem lett volna jó csatlakozni a többségi nemzet tiltakozásához?! Szépnek és jó dolognak tartom az egyűvétartozás eszméjét, jónak tartom kiállni az anyaországi testvéreink mellett, de amit elbaltáztak politikusaink közel száz éve, azon nem igazán tudunk változtatni most. S amikor forrong az az ország, amelyiket tetszik nem tetszik hazánknak nevezünk, okos dolog egy másik ország kormánya mellett kiállni? Még akkor is, ha ez az ország a számunkra oly sokat jelentő anyaország... Hát ezen érdemes egy kicsit elmorfondírozni Kedves Olvasóim.

Legyen Baricz Gergő az X-Faktor győztese!

Sok sikert kívánok mindhárom versenyzőnek, aki az RTL-Klub X-Faktor tehetségkutató műsorában a  döntőbe jutott, mert Malek Miklós zenei producer szavaival élve: mindenkiben, aki eddig eljutott van valami különleges, amiért megérdemli, hogy nyerjen.

Én viszont Baricz Gergőt támogatom az alább vázlatosan felsoroltakért:

- ő a leghitelesebb;

- minden műfajban kiválóan teljesített;

- ő fejlődött a legtöbbet a verseny kezdete óta;

- benne van meg az a potenciál, amit az X-Faktor tehetségkutató műsor keres;

- sokoldalú egyéniség;

- tehetséges;
- kreatív;

- olyan értékrendet képvisel, amire nagy szükség van a mai világban;

- jól énekel és jól táncol;

- ő a legsármosabb;

- földim, a lányom baráti köréhez tartozik.

Mindezekért Kedves Magyarországi Barátom/Ismerősöm, ha osztozol a véleményemben, küldj a szombati, illetve majd a vasárnapi műsor idején támogató sms-(eke)t, hogy Gergő legyen az X-Faktor győztese.

1799 - Baricz

069-133-43-34 - Kód: 11

Ha pedig erdélyi vagy és nincs más lehetőséged, mégis támogatnád Gergőt, a Külföldi szavazás Baricz Gergőre nevű facebook oldalon a fülszövegben minden részletet megtalálsz erre vonatkozólag. Még nem késő, hogy pénzt küldj a feltöltő kártyára, amiről majd az adás ideje alatt egy kedves lány nyomja az sms-eket. Jelzem, hogy ez a változat minden híreszteléssel ellentétben törvényes, megbízható és működik, a Kakukk.ro portálon találsz leírást ezzel kapcsolatosan.

Az ellendrukkerek pedig kíméljenek mocskolódó megjegyzéseiktől, ez ugyanis egy moderált blog és nem adok helyet a szemétkedésnek. Helye van azonban a személyeskedést, vulgáris kifejezéseket nélkülöző, építőjelleggű ellenvéleménynek.
(A fotót Bársony Bence készítette, a videót a YouTube-ról töltöttem le és az RTL-Klub tulajdona.)

Szavazzatok Gergőre!

Igen, minket képvisel, mindazokat akik, hisznek az egyűvé tartozásban határon innen és túl. Ő Baricz Gergő, Keresztes Ildikó művésznő mentoráltja, az RTL-Klub televízió X-Faktor tehetségkutató műsorának egyik potenciális nyertese. Gergőt mondhatni gyerekkorától ismerem, a lányom baráti társaságához tartozik, komoly, megbízható és tehetséges fiatalember. Hogy valójában milyen is, megtudhatjátok a vele készített interjúmból és az édesapjával folytatott beszélgetésből, ami a Hargita Népben jelent meg. Tudom, sokan, sokmindent írtak róla az utóbbi időkben, jót is rosszat is, hideget is meleget is, Gergőt viszont olyannak ismerem, mint amilyen az írásaimban. 

Holnap kereken 50 éves leszek és van egy titkos álmom: interjút készíteni Gergővel, mint az idei X-Faktor nyertesével. Ezért Kedves Magyarországi Rokonom/Barátom/Ismerősöm, köszöntés és ajándék helyett, küldj egy támogató sms-t Gergőnek a ma este fél nyolctól (magyar idő szerint) kezdődő show idején. De ne csak azért, hogy az álmom valóra váljon, hanem főleg azért, mert Gergő valóban TEHETSÉGES és MEGÉRDEMLI. A telefonszámot és a kódokat megtalálod a fotón, amit Keresztes Ildikó művésznő facebook-oldaláról vettem le. Nem utolsó sorban köszönöm Keresztes Ildikónak mindazt, amit Gergőért tett és tesz.

Jánossy Alíz 

Perzsára hívattak, kioktattak, megrendszabályoztak - Hú, de beszartam!

Perzsára hívatták ma testületileg a gyergyói újságírókat, ugyanis a gyergyószentmiklósi tanácsosok szerint negatívan befolyásoljuk a közvéleményt azáltal, hogy szerintük mindig csak a rossz dolgokról írunk. Különösen ostorozták a Kelet-Infó Médiagroup kötelékében tevékenykedő újságírókat, sőt adott pillanatban rám is apropóztak, mivel külsősként írok az Új Keletnek. Summa summarum, kioktatást kaptunk sajtóetikából, sőt abból is, hogyan kell helyesen felvezetni, leírni egy hírt, mert ugyan a "nevelés" a Kelet-Infónak szólt, de - az elöljárók szerint - mindannyian hibásak vagyunk azért, mert a városban rossz hangulat uralkodik. No, nem akartam ott és akkor vitába szállni senkivel annál is inkább, mert így is kiborítottam egy kérdésemmel a bilit, ráadásul a Faludyfeszt kapcsán eléggé odamondtam Rokaly tanár úrnak. Azt viszont itt elmondhatom, hogy személyes meglátásom szerint a legnagyobb gond az, hogy Gyergyóban jelenleg nincs ellenzéki sajtó. Ugyanis, a 2008-as választásokig ellenzékiként ügyködő Kisújság teljesen átment a jelenlegi városvezetés és a háta mögött álló pártot kiszolgáló sajtóorgánummá, a Kelet-Infó próbálkozik, de nem eléggé következetes, nekünk napilaposoknak pedig egyszerűen nincs elég időnk arra, hogy mindennek alaposan utánajárjunk és kiteregessünk, ahogy illik. Ráadásul, nehezen jutunk információhoz, mert vagy eltitkolják előlünk az információt, vagy szűrt változatban juttatják el hozzánk, vagy egyszerűen mellébeszélnek az illetékesek, ha valamilyen ügyben infót kérünk. Magyarán, nem leányálom mostanság Gyergyószentmiklóson újságírónak lenni, ráadásul, még azokat a csesztetéseket is el kell viselnünk, mint amilyenben ma volt részünk. Illetve, jó képet kell vágnunk az olyan cinikus kijelentésekhez: "nem nyilatkozom, mert úgyis azt írsz, amit akarsz". Most viszont megkaptuk a kiképzést arról, hogyan kell pozitívan befolyásolni a közvéleményt, hogy a borsos fűtésszámláktól előre libabőrös lakosság rózsaszínű szemüvegen át lássa a gödrös-poros utakat, a szemetes lakónegyedeket és hozsannázzon majd azért, hogy csakis a lakosság érdekében rendre sikerül idegenkézre játszani a távhőszolgáltatás után hulladékgazdálkodást, s talán majd még az ivóvízszolgáltatást is. Csakhogy az urak egy dologról megfeledkeznek: az Olvasó nem hülye és nem is gyermek, akinek szájbarágósan magyarázni kellene, hogy egy újságcikkben tényszerűen vázolt jelenségről, milyen véleményt alkosson. Legalábbis néhány kollégámmal együtt ezt így hisszük, és tudjuk azt is, hogy bennünket éppen ezért a hozzáállásért szeretnek és tisztelnek az Olvasóink. Sommázva: marad minden a régiben,vagyis továbbra sem fogok olyan ügyek mellett elmenni, ami a közösség, vagy a kisember érdekei ellenében történik. S mivel manipulálható, dajkamesékkel etethető idiótának néztek - a többiek mellett engem is - ezután igyekszem minél több olyan cikket írni, mint a mai Hargita Népében a Basescunak és Bocnak írtak levelet a Virág negyed 5-ös tömbház lakói/ Elkökélt szélmalomharc című. A holnapi Hargita Népében például arról írok, hogy a Korrupció-ellenes Bizottság, közismertebb nevén DNA kihallgatásra idézte be a testület azon tagjait, akik megszavazták a távhőszolgáltatás idegenkézre juttatásáról szóló tanácshatározatot. S találok még hasonló témákat...

Hernyóember

Ez most egy képtelen bejegyzés lesz. No, nem azért, mintha nem lenne hozzá illusztráció, hanem azért, mert egyelőre nem akarom nyílvánosságra hozni. Az illusztráció ugyanis egy levél, amit lefényképeztem az én kis okos számítógépemmel, mert ez már ilyet is tud, de annyira érdekes és releváns a dolog, hogy kénytelen vagyok őrizgetni a jövő évig, a helyhatósági kampányig. Viszont a benne foglaltak annyira szúrják a bögyömet, hogy kénytelen vagyok a jelenségről megosztani néhány gondolatot. Munkám során számtalan esetben szembesülök azzal a helyzettel, hogy ugyanazon időpontra hirdetnek két vagy több rendezvényt, de igen gyakran előfordul az is, hogy sajtótájékoztatót hívnak össze különféle személyiségek és hatalmasságok azonos időpontra. Mivel nem lehetek egyszerre két helyen, általában szerkesztőkkel egyeztetve döntöm el, hová, melyik eseményre menjek el, vagy egyáltalán menjek, vagy ne menjek. Sok esetben az is előfordul, hogy egyeztetés nélkül magam döntöm el, hová menjek, vagy ne menjek, hiszen általában reggel 10 óráig már kikristályosodik, miről érdemes írni és miről nem. Ha van egy jó szaftos téma, amit érdemes kivesézni, akkor nem föltétlenül izgat a sajtótájékoztató, főleg, ha a meghívóban nem részletezik, miről is lesz szó. Mert engem igazán nem hatnak meg az olyan megfogalmazások, hogy "rendkívül fontos dolgokról lesz szó", ha nem taglalják bár egy fél mondatban, mi is az a rendkívül fontos. Az ilyenre legyintek egyet, s azt mondom: "sakkó, kit érdekel?!", mert engem nem, az biztos. Nos, ilyen megfontolások miatt nem mentem el "valaki" sajtótájékoztatójára, amitől az illető igencsak megsértődött és nem azt tette, amit ilyen esetben bármelyik gerinces ember tesz, hogy ti. veszi a telefont, felhív és megkérdezi: "bazmeg, mé' nem jötté', ha híttalak?!", hanem levelet írt. Nem is akárkinek, hanem a volt főnökömnek, és tényszerűen megállapította: "Alíz, sorozatosan nem jár a sajtótájékoztatóinkra". Igen, így fejedelmi többesben, elvégre akkora nagy embernek képzeli magát, hogy ezt megengedheti magának. Csakhogy az ilyen embereket, hernyónak tekintem, gerinctelen, puhatestű, csúszómászónak, aki ahelyett, hogy végezné a dolgát, keresi a káka tövén a csomót, kekeckedik, kötekedik mindenkivel. Igazából még azt az időt is sajnálom az ilyen hernyóemberektől, amit erre a bejegyzésre szántam, mégis fontosnak tartottam mindezt leírni mások okulására. Ja, és ne feledkezzetek meg róla, jövőben, élesítem a bejegyzést a kampányban, hogy lássátok, majd kire voksoltok. Mert a hernyóembereknek nem csak a jellemtelenség a jellegzetes vonása, hanem a nagyravágyás is. 

Áron legjobb fotói egy helyen

Többször is írtam a fakanálforgatós blogomon Áron fiamról, vagy valamilyen általa elkészített étel receptjét osztottam meg olvasóimmal, vagy a sikereiről számoltam be. Most viszont örömmel tájékoztatok minden szépkedvelőt, ahogy a fiamnak lett honlapja is, ahol rengeteg szép fotóját láthatjátok. Ő ugyanis fotóművész, és több díjnyertes alkotása is van. Számos interjú készült vele az idők folyamán, sajnos egyetlen olyat sem találok, amely az igazi egyéniségét mutatná be, de ez nem a kollégák hibája, hanem a fiam fölöttébb összetett és bonyolult személyisége miatt alakult így. De aki olvasni is szeretne róla, itt talál egy magyar interjút, itt meg egy románt, itt pedig a saját angol nyelvű CV-jét olvashatjátok. S ez még mindig nem minden... Azonban a hosszas szövegelés helyett inkább álljon itt néhány fotója ízelítőnek a honlapjához.

Ez az a fotója, amivel 2003-ban díjat nyert a Los Angeles-i Nemzetközi Fotó Versenyen (International Photography Awards).

Ez a Narcissus sorozatából egy fotó.

Ezzel a fotóval részt vett a Hargita megyei képzőművészek közös tárlatán.

Ezt még középiskolás korában fotózta, de több fotós magazinban is megjelent.

Ez a fotó nemrég készült, a balkáni kirándulásán.

Na, de tovább nem is sorakoztatom a fotókat, mert megtaláljátok az összeset a honlapján. Nézzétek meg, mert az ő esetében az "egy kép felér ezer szóval" mondás igazi értelmet nyer. És nem csak szerintem...

Közönségsikert aratott a Csaba királyfi - ami az újságcikkből kimaradt

Arra gondoltam, közzé teszek néhány fotót a G. Nagy István Ilián: Csaba királyfi című rockoperájáról, hogy azok is kaphassanak egy kis ízelítőt a monumentális produkcióból, akik nem voltak ott a szombati ősbemutatón. Mindezt azért, mert a több mint kétórás előadás igencsak felkorbácsolta a kedélyeket és meglehetősen szélsőséges érzelmeket ébresztett - legalábbis ezt következtettem ki a Székelyhon fórumán névtelenül vagy virágnéven írt beszólásokból, leszólásokból, megszólásokból, de elismerésekből és dicséretekből is. Mivel az ilyen "nyílvános helyeken" nem szeretek vitázni főleg a nevüket nem vállaló "lumpenproletárokkal", s mivel nekem is van véleményem a darabról, gondoltam, megosztom itt. Annál is inkább, mert sem a Hargita Népében, sem a Krónikában írt tudósításomba - a műfaj sajátosságaiból adódóan - nem írhattam véleményt, s mivel nem vagyok színikritikus sem, jobbnak véltem nem belebonyolódni a kritikába. 

Szóval, tény, a magyarországi G. Nagy István Ilián költő és drámaíró műve sokakat érdekelt, és arról az előadásról, amelyre több mint kétezren elmennek, nyugodtan lehet állítani, hogy közönségsikert aratott. Ugyanakkor monumentálisnak is nevezhető, hiszen nyolcvan ember mozgott a színpadon, színfalak mögött és a játéktérré alakított udvarrészen. Túlzás lenne viszont azt állítani, hogy maximálisan elnyerte tetszésemet a produkció, noha voltak benne határozottan jó részek, de gyengék is. Inkább úgy fogalmaznék: többet vártam tőle. És azt hiszem ebben egyetérthetünk azokkal, akik lehurrogják a darabot, de azokkal is, akik dícshimnuszokat zengedeznek róla. A magam részéről hiányoltam a rendezőt a produkcióból, vagyis azt az embert, aki összefogja, felülről szemléli az egész művet és megszabja azokat az irányvonalakat, amelyek mentén kibontakozik a történet. Orza Calin nagyon jó korreográfus, több munkáját is láttam és minden elismerésem az övé, ami a mozgáselemeket illeti, de jó lett volna, ha van valaki mellette, aki időnként visszafogja, mert voltak olyan részek, amit "túltáncoltak" és ettől veszített az erejéből és kissé szétesett a darab. Például Attila mennyegzője igen nagy hangsúlyt kapott a székelyek várakozásához képest. Csaba királyfi alakja nem volt eléggé erőteljes, noha a fiúcska anyait-apait beleadott, hangja erőtlen volt Rudán Joe markáns hangja mellett.  A germán hadvezér teljesen elnyomta Aladár figuráját, sőt majdnem Krimhildát is, szerencsére a színésznő színészi játékkal kompenzálta a hangbéli különbségeket. Szóval voltak hibái, mégis örülök, hogy létrejött ez a darab, és annak is, hogy éppen Szárhegyen mutatták be. Örülök, mert osztom G. Nagy István Ilián véleményét: Csaba királyfi történelmi alakja sajnos érdemtelenül feledésbe merült és már nagyon kevesen vannak, akik legalább a legenda foszlányait ismerik. Ugyanakkor rengeteg tévhit, téveszme kering a székelyek eredetéről, a hun-magyar kontinuitásról, és ez a rockopera számos olyan oldalát világította meg ennek a korszaknak, amit a többség nem ismer. Ja, hogy meg lehetett volna írni hitelesebben és jobban is?! Minden bizonnyal, de mostanig senki másnak nem jutott eszébe, hogy ezt megírja, se jól, se rosszul. G. Nagy István Ilián ezt megtette, és minden elismerésem az emberfeletti munkájáért. Ugyanakkor elismerés illeti a három gyergyószentmiklósi kórust is, akik Kolcsár Árpád karnagy vezetésével csodálatosan énekelték a betétdalokat, de istenien feltalálták magukat a csíki íjászok és a gyergyói barantások is szerepükben. Magyarán sok pozitív eleme volt ennek a rockoperának és meggyőződésem, hogy ez csak ennél jobb lehet... Ha pedig megjelenik a CD elsők között fogok vásárolni belőle tízet, mert ezt fogom ajándékozni minden románozó magyarországinak, hogy nyíljon a csipájuk. Na, azért! Most pedig jöjjön néhány kép egy kis kommentárral.

Rudán Joe: "Tudjátok-e hogy, ki volt Csaba királyfi, a jóslattal született táltos?" - kőszívű kellett legyen az, aki nem borzongott ennek a szövegnek hallatán, főleg Rudán Joe hangján.

Nagyot alakítottak Danguly Ervin táncosai is.

Közben megjelent egy fehér ló is, s bár tudom, mit akart szimbolizálni, fölöslegesnek tartottam a felvezetétést. Állatvédőként határozottan felelőtlen magatartásnak minősítem, hogy ekkora tömegbe és főleg ekkora zajba bevittek egy olyan állatot, amelyről köztudomású, hogy alaptermészetéből adódóan félős.

Attila és Mikolt "enyelgése" kissé hosszúra nyúlt, bár csodaszép volt a korreográfiája. Sajnos, elnyomott más, lényegesebb jeleneteket.

Attila elvonult Mikolttal. Harcosok őrizték az ifjú párt, mégis megölték a királyt. Ez jó megoldás volt és szép színpadi kép.

Meghalt a király, gyászolnak a hunok - szép volt ez a megoldás is.

Színre lép az ármánykodó Krimhilda, a germán hadvezér és Aladár, Csaba féltestvére. Itt még alig lehet tudni, ki is Csaba királyfi, közben néhányszor feltűnt, letűnt, de a sok szereplő között elveszett.

Csaba és Aladár vitája, a testvérháború kirobbanásának pillanata. A képen is jól látszik Csaba belevész a tömegbe, talán nem ártott volna, ha egy artdirector is rápillant a színpadi képekre. Mondjuk, ezt lehetett volna korrigálni színészi játékkal is...

A testvérháború - van még alakítanivaló ezen a jeleneten is, de összességében jó.

Ráduly Botond - Csaba királyfi és Rudán Joe - Attila táltosa. Rudán Joe erőteljes egyénisége teljesen elnyomja a fiatalember alig bontakozó tehetségét. Talán szerencsésebb lett volna másnak adni ezt a szerepet, például annak a színésznek, aki Álmos vezért alakította. Na, annak olyan sugárzó személyisége van, hogy bármit mozdul odavonja a figyelmet. Botond bár nagyon ügyes volt, nem tudott ráhangolódni Csaba királyfi karakterére.

A székelyek ünneplik Csabát, ő meg csak némán tűrte. Szép volt az összjáték, nem érződött a karakter.

Csaba serege élén elvonul az őshazába, de megígéri a székelyeknek, hogy visszatér.

S itt akkor következik egy homályos valami, ami a székelyek generációkon át tartó várakozását jeleníti meg. Sajnos, éppen ez a rész nem volt eléggé kidolgozott, nem volt eléggé hangsúlyos.

Közben jártak a barbárok is. Nagyot alakítottak a gyergyói barantások, nekik köszönhetően éretettem meg, mi is történik voltaképpen ebben a részben.

Amikor már mindenki kezdte feladni a reményt, bevonult Álmos vezér a csíki íjászok alakította seregével. Sajnálom, hogy nem tudom a színész nevét, mert egyedül ő volt annyira karakteres személyiség, mint Rudán Joe. Sokkal karakteresebb Csabát alakított volna, erre mérget vennék.

"Védd magyar nemzeted, mert ez a te küldetésed!" - mondanivaló a fináléban. Gyönyörűen énekelték a gyergyói kórusok és ezért az egy mondatért érdemes volt ott lenni. Úgy látszik, volt, aki ezt kihagyta...
Köszönet minden közreműködőnek, hogy ez a monumentális mű létrejött és nem utolsó sorban, köszönet G. Nagy István Iliánnak, hogy megírta. Most már nekünk, székelyeknek is van rockoperánk, ami minden bemutatóval egyre jobb lesz.

Szégyellnünk kell a városunk?! Ide jutottunk?!

Milyen sérelem érhet egy embert, illetve mitől jut oda, hogy plénumban - kb. ötven személy előtt - kijelentse: "szégyellem, hogy gyergyószentmiklósi vagyok..." - két napja ezen morfondírozom, s mivel ezt a blogot főleg az ilyen és ehhez hasonló témák kibeszélésére hoztam létre, tárgyaljunk a jelenségről. Annál is inkább, mert a fenti keserű szavakat egyre többen, egyre hangosabban mondják ki, és valószínűleg ez a blogbejegyzés sem fog megoldásokkal szolgálni. Nem véletlenül került a fenti fotó sem a blogra illusztrációnak, ugyanis koncentráltan tartalmazza azt, hogy mi zajlik kedvenc kisvárosomban. Hogy más is értse: ez egy leállított építkezés, ugyanis az önkormányzat egyszerűen elmulasztotta a gödrök és árkok mögötti tömbház lakóit megkérdezni, akarják-e, hogy a bejárattól alig négy méterre egy ötrészes üzletsort húzzanak fel. A lakók a helyzettel akkor szembesültek, amikor a munkások már fákat vágtak ki, árkokat ástak, szóval ezerrel dolgoztak, de az esetről részletesen írtam az új kedvenc újságomban, a Hargita Népében, a cikkemet itt olvashatjátok a témáról. Az ominózus mondat pedig azon a lakossági meghallgatáson hangzott el, amit az önkormányzat hívott össze az utóbbi soros tanácsülés előtt a tömbházlakók heves tiltakozása miatt. Most nem részlezetem a sebtében utólag összehívott "lakossági fórum" körülményeit, s azt sem, hogy állítólag némi zsarolás is vegyült a meghívásba, miszerint Valaki majd megmutatja, a lakók ellenkezése dacára felépítteti a "bodésort", mert elvégre megteheti. S azt sem részletezem, hogyan próbálták a sajtót félrevezetni azzal, hogy egy órával később kezdődik a tanácsülés - ami egyébként igaz volt - csak azért, hogy ne legyenek ott, és ne írjanak a lakossági panaszokról. Mert ugyebár kedvenc kisvárosunkban minden "tökéletes", jobb már nem is lehetne. Szóval, ezekről most nem írok, inkább azt részletezném, hogy nemrégiben nekem is szégyenkeznem kellett a városban uralkodó állapotok miatt. A másik blogomon írtam arról, hogy Wise Ladyt, magyarországi gasztroblogger-barátnőmet és családját láttam vendégül nemrégiben. Nos, nekik is, mint az összes eddigi külföldi ismerősnek megmutattam a várost. Természetesen igyekeztem a főtér közelében sürögni-forogni velük, ahol még aránylag tűrhető állapotok vannak, de így sem úsztam meg a pironkodást. Ugyanis vendégeim naná, hogy rákérdeztek: "és a szép örmény építkezésű házakat a főtéren ugye felújítják?" Na, erre kezdtem aztán tekervényes magyarázkodásba az államosításról, majd visszaszolgáltatásról, s arról, hogy létezik ugyan egy kormányprogram, amely kedvezményes hitelt nyújt a tulajdonosoknak a homlokzatok felújítására, de ahhoz kellene az önkormányzat egységes elképzelése is felújításról, de ehhez jó lenne, ha volna egy városrendezési terv is, ami állítólag készül - ha jól tudom, éppen öt éve folyamatosan -, szóval, rettenetesen bonyolult, és beláthatatlan, mikor újítják fel a főtéri épületeket. Egy másik alkalommal, más vendégeket egyszerűen lebeszéltem a gyilkostói kirándulásról, mert féltettem igen drága autójukat, nehogy kár érje a gödrös utakon, egyszerűen átirányítottam őket Parajdra és Szovátára azzal az érvvel, hogy ott is van tó, szép a látvány, ráadásul fürödni is lehet. Természetesen, akkor is pironkodtam...
Hát erről a jelenségről tárgyaljunk! Az építőjellegű hozzászólásokat, ellenvéleményeket közzéteszem, a mocskolódó, személyeskedőket könyörtelenül moderálom. Csak szóltam, ha netán valaki összetévesztené ezt a blogot valamelyik mocskolódó portállal.

Koedukált leánybúcsú - képmutatók, szemforgatók lapozzanak

Nemrégiben házasságot kötött két kedves újságírókolléga Detti és Zsolt, a Szatmár Tv munkatársai. Mivel Detti költözik Szatmárnémetibe és úgy néz ki, csak ritka vendégként találkozhatunk vele alkalomadtán, amikor hazatér a szüleit meglátogatni, úgy döntöttünk leánybúcsút szervezünk neki. Aztán Kata megggondolta, hogy szegény Zsolt, mit csinál majd addig, míg mi Dettit búcsúztatjuk, eldöntöttük, koedukált leánybúcsút rendezünk, jöjjön Zsolt és jöjjenek a férfikollégák is. Aztán nagy szervezkedésbe kezdtünk: az egyértelmű volt, hogy valami pajzán poénajándékkal kell meglepni az ifjú párt, hogy mindig jókedvre derüljenek, ha eszükbe jut ez a nap. Eldöntöttük, hogy veszünk néhány "hasznos" apróságot és a lányokkal készítünk egy fallosztortát. Na most, mielőtt bárki is köpködni és fújjogtatni kezdene, jó tudni, hogy Székelyföldön mindig is hozzátartozott a lakodalmi szokásokhoz a pajzánkodás, a menyasszonynak gyakran adtak olyan ajándékot, ami hm..., khm... a férfi nemiszervre emlékeztet, például sárgarépát. Meg egyébként is a fallosz mint szimbólum már az ókortól kultúránk része. "A régi görögök a férfi nemi szervet, a falloszt a teremtőerő megtestesítőjének, a termékenység és az érzéki örömök fokmérőjének tartották. Újévi ünnepek orgiáin imádatuk tárgya volt. Az ókori Itáliában a fallosz a nemzőképesség, a bőség, a siker és a boldog élet jelképe volt. Pompejben a házak bejárati kapuit terrakotta táblákkal díszítették, amelyen egy nagy fallosz és a következő felirat volt: „Itt lakik a boldogság”. Az ókori Egyiptomban a fallosz jelképezte a hatalmat, a férfiasságot. Termékenységistenük, Ozirisz még holtában is potens volt. Indiában ugyancsak nagy tiszteletbe tartották és tartják Siva isten állandóan meredő, erekcióban lévő péniszét, a lingamot. A nemzőképes Krisna istenről meg azt feltételezik, hogy szeretőinek száma ötszáz volt. Japán egyik ünnepén a nők - mind a mai napig, a legkisebb szégyenérzet nélkül - sokméteres falloszokat ábrázoló szobrokat hurcolnak magukkal." (Idézet innen, de a National Geografic-ban is olvashattok érdekességeket róla itt.)
Nos, mindezek ismeretében Katával és Mártival eldöntöttük, márpedig fallosztortát sütünk az ifjú párnak, hogy ne kerülje el őket a gyermekáldás, s nem utolsó sorban azon prózai okból is, hogy az ifjú ara mielőtt az oltárnál is kimondaná a boldogító igent, még egyszer utoljára "lakjon jól" idegen fa(llo)sszal. Kicsit vacilláltunk azon, milyen ízesítésű tortát szeret az ifjú menyasszony, ezért Rékát "ráuszítottuk" a szülőkre, hogy fürkéssze ki.

Így lett a monumentális méretű fallosztortánk gyümölcsös-tejszínhabos, s hogy minél élethűbb legyen cukormázzal vontuk be.

A torta alapjához a piskótát Mártival ketten készítettük, Kata addig a cukormázat gyúrta. Aztán a bevonáshoz mindenki odarakta a "csülkét".

Végül Márti és Kata cukorgyönggyel kirakta, "Róza", ami ugye tudjuk a viccből, hogy egy tetoválás maradványa, mely egy matróz nemesebbik szervén maradt meg öregségére emlékül a szebb időkre.

A végeredmény annyira jó lett, hogy Márti meg is csókolta. Így lett a fenti kép címe: "A csókos asszony" (idézet Mártitól).

Detti viszont kissé meglepődött, amikor meglátta méretes remekművünket. Sőt, azt hitte, nem is igazi torta.

Zsolt ezalatt az "apróságokkal" bíbelődött. Volt itt minden kezdve a kapor és lestyánzöldtől egészen az alsógatyáig és az egész egy nagy cserép káposztafőző fazékba volt zsúfolva.

Aztán kiderült, hogy ehető a torta és Detti felvágta.

S végül megettük.

S beszélgettünk.

S ittunk is...

Megölték bin Ladent - ki lesz akkor a banka?!

Megölték Oszama bin Ladent, a rettegett terroristavezért, az al-Kaida hírhedt vezetőjét - adta hírül ma kedvenc napilapom, a Krónika. Na, de nem csak mi, hanem mindenki, mindenféle nyelven és mindenféle médiában, magyarán ettől hangos a sajtó a földkerekség széltében-hosszában, sőt görbületében is. S az amerikaiak utcára vonulva hozsanna és a halleluja alapra járják a waka-waka táncot, de legfőképp jó előre istenítik Barack Obamát, aki ugyebár nemrég jelentette be, hogy ismét indul a közelgő amerikai elnökválasztáson. Az áldóját neki! Nem értek én a politkához, Isten látja lelkem, azt a pepitát, de itt valami bűzlik az Óperenciás-tengeren túlról! S az is biztos, hogy nem New York-i ikertornyok robbantása kapcsán elhíresült terroristavezér fehér gyolcsba tekert, oszladozó teteme, amit már el is temettek muzulmán szertartás szerint, de jó mélyre, a tengerbe, nehogy amolyan terrorista búcsújáró hellyé váljon a sír. De mintha valami atombomba-robbnatásos merénylet is be volt ígérve bin Laden halálára "ehejt" Európában, ami szerencsénkre elmaradt. Ám, ha nagyon morbid akarnék lenni, akkor feltehetném a kérdést: mi van, már a terroristákban sem lehet bízni?! Na, de inkább nem morbidkodom, annál is inkább, mert az egész bombahír hátterében egyebet sejtek. Ez egy jó manipulációs-kommunikációs stratégia, amit ügyes PR és marketing szakértők eszenkedtek ki, mert valamivel meg kell nyerni a választásokat. S itt jön be a dezsávű, ugyanis Bush is kampányolt bin Ladennel, ő viszont rémisztgette a derék amerikaiakat vele, mint Székelyföldön volt szokás régebb a bankával ijesztgetni a gyermekeket. És természetesen megígérte, hogy ő és csakis ő az egyetlen, aki megvédi őket a fenyegető terrorveszélytől. Meg is védte rendesen, belehajszolva az országot néhány értelmetlen háborúba. Na miért, ugyan miért?... Hát a kőolajért, amin ugyebár rajta csücsül az arabvilág és de jó lenne azt megkaparintani, mert igencsak fogyatkozóban a készlet és maholnap nem lesz mit tankolni. Szóval, bin Laden egy mítosz szerintem, amit azért keltettek, hogy legyen mivel kampányolni, meg rémisztgetni a népet, mert ha igazi lenne, akkor már az ikertornyok robbantása után elcsípték volna. Jöttek volna a mindenféle hiper-szuper képzettségű jó fiúk - mint ahogy nekünk akárhányszor elszerepelték a NCIS és egyéb hasonló filmekben - és a 007-es karöltve Jethroval a NCIS-ből seperc alatt eltűntették volna bin Ladent a föld színéről. De nem ez történt, ugyanis a bin Laden mítosszal igen jól lehetett manipulálni tömegeket, csak mint mindennek, ennek is lejárt a szavatossági ideje. De a kőolaj az továbbra is kell, az arabok továbbra is rajta ülnek a "forráson" és apró-cseprő terrorista sejtekbe szerveződve kínjukban itt-ott robbantgatnak. Így hát kíváncsi leszek, ki lesz az újabb banka, akivel lehet ijesztgetni az istenadta népet?...