Székely fogathajtóból román tolvaj

A minap Robi fotós barátom megróvásban részesített, miért nem osztom meg a facebook-on is egy-egy írásomat, mert sokszor szívesen olvasná/visszaolvasná olyankor is, amikor már a kiolvasott újságot félredobta. Jogosnak találom az észrevételét, s úgy döntöttem, ezentúl néhány írásomat közzéteszem itt a blogon is. 

Nos, az első az lenne, amiről Bajkó Tibi fogathajtó, a román válogatott tagja számolt be utóbb, mert erről mindenkinek tudnia kell. Nem részletezek elöljáróban semmit, a történet önmagáért beszél és hűen tükrözi azt a viszonyulást, amiben részesülhet a székely ember, mihelyt átlépi a román-magyar határt.

Vérig sértették Fábiánsebestyénen a székely fogathajtókat 

Tolvajt kiáltottak rájuk 

Tolvajlással gyanúsították meg a román fogathajtó válogatott – mellesleg magyar tagjait – akik a magyarországi Fábiánsebestyénen szervezett Duna-Alpesi Kupán Romániát képviselték. Ugyanis azt feltételezték róluk, hogy lovasrendezvény keretében zajló Nemzetek estje gasztronómiai eseményen dekorációként használt műnapraforgót az ugrópálya dekorációjából tulajdonították el. Noha, a szervezők utólag bocsánatot kértek a sértettektől, a nyílvános bocsánatkérés elmaradt. 

- Sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán érdemes-e erről beszélni, végül úgy döntöttem, elmondom, mert ha egyszer tolvajlással gyanúsítottak, másodszor is megtörténhet – jelentette ki Bajkó Tibor fogathajtó, a gyergyószentmiklósi Krigel Sportklub elnöke. Mint mondta, már volt alkalmuk részt venni a Fábiánsebestyénen szervezett Duna-Alpesi Kupán, amelynek egyik legszimpatikusabb kísérőrendezvénye a Nemzetek estje gasztronómiai program. Ez a rendezvény lényegében arról szól, hogy a versenyen résztvevő csapatok egy standot rendeznek be és országuk, nemzetük jellegzetes ételeit, italait kínálják a versenytársaknak. – Első alkalommal felkészületlenül ért ez a kihívás, most viszont készültünk, itthonról töltött káposztát vittünk, a helyszínen birkatokányt készítettünk, volt áfonyapálinkánk és közülünk többen székelyruhába öltöztek – részletezte Bajkó. Elmondta, nagyon igyekeztek, hogy a standjuk is esztétikus, szép legyen, aminek díszítését Kelemen Melinda, a csapat kapitánya, Kelemen Attila – a Romániai Lovas Szövetség alelnöke, a fogathajtó szakágazat elnöke – felesége vállalta magára. Ebből a célból még itthon napraforgómintás abroszt és szalvétát, illetve hozzá az asztalra és a vázába dekorációként néhány műnapraforgót vásárolt. – Miközben javában főztem a birkatokányt, az egyik szervező restellkedve hozta tudomásomra telefonon, hogy a főszervező nagyon haragszik, mert az ugrópálya előtt elhelyezett díszletek közül hiányzik néhány napraforgó, amit a mi standunkon látnak – fejtegette Bajkó, aki a helyzetet azonnal tisztázta, elmondva, a napraforgókat még itthon vásárolták és mindenről számla van, hiszen egymás közt is el kell számolniuk. Ennek ellenére, a háttérben elindult a pusmogás, hogy a „románok ellopták a napraforgókat”, sőt, a főszervező Farkas Sándor személyesen is szólt a csapatnak: „amit elvettek, vigyék vissza oda, ahonnan elvették”. A színmagyar romániai válogatott miután tisztázta magát, bocsánatot kértek a szervezők. Azonban, sajnálatos módon elmaradt a nyílvános bocsánatkérés, ami mindenki számára egyértelművé tette volna: nem loptak műnapraforgót, csupán ugyanolyan dekorációt vásároltak – még itthon – a standjukhoz, mint a szervezők az ugrópálya díszítéséhez.
(Megjelent a Hargita Népe augusztus 31-i számában.)

Kérdezz-felelek játék

Kérdéssorozat kíséretében díjat kaptam Duendétől, s mivel mindketten ritkán játszunk, megtisztelő számomra, hogy rám is gondolt. A játék szabályai roppant egyszerűek, ugyanakkor fantáziadúsak - ezért is tetszik nekem - ugyanis 11 kérdésre kell válaszolni, majd továbbpasszolni a játékot 11 bloggernek 11 saját kérdéssel. 

Az alábbiakban Duende kérdései következnek a saját válaszaimmal.

1. Ha elvonulhatnál egy lakatlan szigetre, mi lenne az az öt dolog, amit magaddal vinnél? 

- Nem vinnék magammal egyetlen dolgot sem, csak azt a ruhát, ami épp rajtam van, legfennebb egy palacknyi vizet vinnék arra az esetre, ha az első egy órában nem találnék forrást vagy patakot iható vízzel. Aztán tennék egy kb. háromnapos próbát, hogy lássam, mennyire működnek a túlélő ösztöneim.

2. Van egy olyan mondatod, ami átsegít a nehézségeken? Egyfajta jelmondat, életed vezérlőfonala avagy mágikus mantra, ami segít mikor padlón vagy? Mi ez a mondat? 

- Van: Istenem, csak annyi zöld fényt adj, hogy láthassam a következő lépést!

3. Volt az életedben "tökéletes pillanat"? Ha igen, mi volt az? Le tudnád írni, mitől volt tökéletes, mit éreztél? 

- Volt. Többször is előfordult már, nehéz leírni, milyen volt, de ezek a siker pillanatai. Mindegy, milyen siker, lehet magánéleti, de akár szakmai is, sőt, lehet valamelyik gyermekem sikerének megélése, egyformán tökéletes pillanat, mert ilyenkor megszűnik a körülöttem lévő világ és egyszerűen "csak" boldog vagyok.

4. Mi a kedvenc ételed? Hármat is írhatsz. :) 

- Igazából szeretek enni és különösebben nincs nagy kedvenc, ezért nehéz bármit is megnevezni. Mégis, ha fel kellene sorolnom, melyik az a három étel, amit bármikor szívesen megeszek, akkor kb. ezek lennének: padlizsánkrém friss kenyérrel és paradicsommal; babérleveles krumplileves; füstölt háziszalonna krumplis házikenyérrel zöldhagymával és paradicsommal.

5. Ha egyszer csak új életet kapnál, milyen foglalkozást választanál? Mi lennél? 

- Ugyanazt, amivel most is foglalkozom: újságíró lennék. (Hmmm... Hogy én mennyire fantáziátlan vagyok!)

6. Ha jönne egy jó tündér, és három kiváló tulajdonságot választhatnál magadnak, mi lenne ez a három? 

- Óvatosság, mértékletesség, kreativítás.

7. Szoktál jótékonykodni? Van olyan adomány, cselekedet, amit rendszeresen adsz vagy végzel? Fontosnak tartod, hogy ne csak kapj, de adj is? Ha nincs ilyen az életedben, de holnaptól eldöntenéd, hogy beilleszted életedbe a jótékonyságot, mi lenne az, amit tudnál adni? 

- Szoktam. Állatvédő szervezet tagja vagyok, itt igyekszem hasznossá tenni magam. S újfent egy újabb civilszervezet létrehozásán fáradozom néhány jó emberkével együtt. Az átlagos képességű gyermekek jogait próbáljuk védeni, érvényre juttatni egy embertelen, gyermekellenes oktatási rendszerrel szemben, mert az mégiscsak gyalázatos, hogy az idei érettségi vizsgán a gyerekek kétharmadát elbuktatták. Mindkettőhöz a kommunikációs készségemet és a tudásomat adom. 

8. Ha utazhatnál az időben, a múltba, vagy a jövőbe mennél? S hova? Vagyis mikor? :) Hármat is írhatsz. 

- Csakis a jövőbe. 2112-be utaznék, épp oda, ahol a leszármazottaim élnek, hogy élőben elbeszélgethessek velük és felhívjam a figyelmüket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiket én.

9. Ha indián nevet vagy valamilyen beszélő nevet választhatnál magadnak, mi lenne az? Mi lenne a jelentése? 

- Ezen még soha nem gondolkodtam, talán azért, mert szeretem a nevem.

10. A pohár félig tele van, vagy félig üres? 

- A pohár nálam általában félig tele szokott lenni, s ha netán nem így lenne, akkor igyekszem legalább félig TELEtölteni.

11. Mi a kedvenc könyved, filmed, zenéd? Miért?

- Mindig éppen az, amit olvasok, nézek, hallgatok. Szeretek olvasni, ezért mindent elolvasok, amit érdekesnek találok, de ha az első 20 oldalon nem találok semmi olyat, ami megragadja az érdeklődésem, egyszerűen leteszem és nem olvasom tovább. Ugyanígy vagyok a filmekkel is, ha az első tíz percben nem történik semmi olyan, amiért érdemes lenne végignézni, nem nézem meg. A zenével is hasonló a helyzet.

És most az én kérdéseim:

1. A "kopipésztes" világban sokan meglehetősen sajátosan értelmezik a plagizálás fogalmát. Sokan úgy vélik, hogy ami interneten, egy blogon például megjelenik, az bátran másolható és lehet vele sajátként ágálni. Ezért érdekel: Hogyan értelmezed a plágium, plagizálás fogalmát? 

2. Szoktál-e politizálni? Illetve, milyen mértékben érdekel a politika?

3. Mi a véleményed arról, hogy Romániában az érettségizők kétharmadát elbuktatták az idei vizsgán?

4. Részt vennél-e egy átlagos képességű diákok érdekeit védő civilszervezet létrehozásában? Mennyire tartanád jó ötletnek egy ilyen szervezet megalakítását? Szerinted, kik kellene a tagjai legyenek?

5. Mi a véleményed a reklámról? Szerinted, milyen mértékben befolyásolnak téged vásárláskor a reklámok?

6. Szoktál-e képzőművészeti tárlatra járni? A kortárs képzőművészek közül, kinek a művét tennéd ki a lakásodban? 

7. Mikor és hol voltál utoljára moziban? Melyik filmet nézted meg? 

8. Szoktál-e újságot/folyóiratot olvasni? Melyiknek vagy a megrendelője? 

9. Ha nyernél egy jutalomkirándulást és te dönthetnéd el, hová utazzál, mit választanál? Miért? 

10. Ha feltehetnél egy kérdést egy híres embernek, mit kérdeznél és kitől? 

11. Milyen témájú blogokat olvasol szívesen, netán van-e kedvenc blogod? Melyik? 

A kérdést továbbadom:

Alunellának

Hobbychefnek

Edónak

Sedithnek

Katának

Marisnak

Maimoninak

Gyöngyinek

Mindennapi Mannának

Tücsök Bogárnak

Négy Gyereknek

Végezetül ugyanazt írhatom, amit Duende: "játszani jó, de nem kötelező". Mégis, nagyon szeretném, ha időt szakítanátok rá, és válaszolnátok. Ha nem akarjátok beblogolni, megtehetitek itt megjegyzésben is, nyílván egy bejegyzés és a játék folytatása lenne az igazi.

Még meddig?! - Egy szülő levele az elavult oktatási rendszerhez

Semmi újat nem mondok: katasztrofális eredmények születtek az idei érettségi vizsgán. Ha csak külső szemlélőként a száraz számadatokat nézzük, az látszik, hogy az érettségire jelentkezett fiatalok túlnyomó többsége lúzer, aki elléháskodott 12 évet az életéből ahelyett, hogy tanult volna; a pedagógusok többsége pedig nem végezte a munkáját. Ezt tükrözik a számadatok, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Megvallom őszintén sokat morfondíroztam, hogy egyáltalán megírjam ezt a levelet vagy sem, hiszen jövőben az én lányom is érettségi vizsgára áll és sajnos, nem egyszer megtapasztalhattam már, hogy szülői véleményem hangoztatását, gyermekemen torolták meg. Bízom benne, hogy remélhetőleg ebben az esetben nem így lesz... Voltaképpen kedves pedagógus ismerősöm kérésének eleget téve írom ezt a levelet, hiszen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője által megfogalmazott Levél a Pedagógusoknak illetve A tanár levele a bukott diákhoz című írások után a Facebook-on feltette a kérdést: kíváncsi, ki írja meg a szülőkhöz, illetve a tanügyi rendszerhez címzett levelet. Már akkor jeleztem neki, az egyiket mindenképp megírom. 

Kezdeném azzal, hogy 32 éve érettségiztem és már akkor úgy véltük, rengeteg fölösleges, haszontalan dolgot kényszerítettek ránk, hogy megtanuljuk az érettségi vizsgára. Egyetlen példát említek - de hosszasan sorolhatnám - ma is tudok deriválni, mivel az érettségi vizsgára muszáj volt megtanulnom, de az életben egyetlen alkalommal sem vettem hasznát ennek a tudásnak, ami még mindig foglalja elmém egy részét. Az érettségi tananyag már akkor lényegesen több volt, mint amit egy átlagos diák képes elsajátítani, de akkor még voltak szakiskolák és esti gimnáziumok, ahová beiratkozhattak azok, akik időben felmérték, hogy képtelenek egy elméleti gimnázium követelményeinek megfelelni, illetve nem elméleti tudásra akarnak szert tenni, hanem gyakorlatira. Ez utóbbiakból szakmájukat magas szinten ismerő megbecsült mesteremberek lettek, akikhez bármikor bizalommal fordulhatunk, ha csöpög a vízcsap, vagy meghibásodott valamelyik háztartási gép. Az elméleti gimnáziumot végzettek többsége egyetemet végzett és a társadalom megbecsült, felelős beosztású tagja lett. Megjegyezném, az érettségi vizsgán már abban az időben szemet hunytak a puskázás, a másolás fölött, de ezt akkoriban tanár és diák egyaránt úgy értelmezte: ne múljon egyetlen vizsgán senkinek az életben való boldogulása. Hiszen egyértelmű volt mindannyiunk számára, hogy a hatalmas tananyagot képtelenség vizsgaszinten elsajátítani. Később, amikor a fiam iskolába került, szomorúan tapasztaltam, hogy az iskola a munka nagyobb részét egyszerűen átpasszolja a szülőnek, mivel azt a hatalmas mennyiségű lexikális ismerethalmazt egyetlen pedagógus sem képes megfelelő szinten megtanítani rövidre szabott keretben, amit az oktatási rendszer követel az iskolásoktól. Nem térnék ki annak részleteire, hogy ugyanazok a mi korunkban már idejét múlt tananyagok mennyiségét nemhogy nem csökkentették, hanem még rátettek egy adagot olyasmikből, amiknek szintén semmi hasznát nem veszik a tanulók az életben. Hogy mégse töltse éppenséggel egész napját az iskolában a gyerek, kivették tantervből, vagy csökkentették az óraszámát az olyan gyakorlatias vagy szépre és jóra, kreativitásra nevelő tantárgyaknak mint a kézimunka, zene, rajz és testnevelés. A már az elemiben magas szinten követelt elméleti tantárgyak elsajátításában minden igyekezetem ellenére nem sokat tudtam segíteni a fiamnak, hiszen egy-egy tankönyvben olyan magas szinten megfogalmazott, vagy románból egyszerűen pocsék minőségben fordított szövegek voltak, aminek megértése komoly tanulmányozást, úgymond együtt tanulást igényelt volna. Erre legtöbb esetben sajnos nem volt idő, mivel valamiből meg kellett élni és munka, családi kötelezettségek mellett, másodlagos teendőnek számított a különféle tantárgyak tanulmányozása és olyan szinten való elsajátítása, hogy érdemben segíteni is lehessen a gyereknek. Mivel a követelmények egyre csak nőttek, egyetlen megoldásnak kínálkozott: magánórára járatni a gyereket. Ezzel csak annyit értünk el, hogy a fiam már hatodikos korára kellően utált iskolába járni és érettségi előtt izgulhattam, hogy egyáltalán vizsgára állhat-e, mivel a matematika tanárnője azért buktatta meg, mert egy szülői értekezleten az övétől eltérő véleményemnek hangot mertem adni. Közben folyamatosan tartottam benne a lelket és próbáltam mindenféle módon megértetni vele: ő egy értékes ember attól függetlenül, hogy az algebrát képtelen elsajátítani akadémiai szinten. Ennek ellenére kötelező volt neki érettségiznie ugyanazokból a matematika tételekből, mint akik matematika osztályban jártak, mivel ő biológia-kémia osztályban végzett és az oktatási rendszer korrifeusai úgy gondolták, hogy nekik is tudniuk kell a magasfokú matematikát. Az ő generációjának az érettségi diploma megszerzéséhez már kőkeményen puskázni, másolni, magyarán, csalni kellett, mert esély sem volt a hatalmas tananyagot vizsgaszinten elsajátítani. Tudták ezt a diákok, tudták a tanárok és tudtuk mi szülők is. Cinkosan "összekacsintottunk" a folyamatosan változó és egyre magasabb követelményeket támasztó oktatási rendszer rendelkezései fölött, a gyerekek csaltak, a tanárok szemet hunytak, a szülők boldogok voltak, hogy gyerekük sikeresen vette ezt az akadályt is. Ennek hatása később, az egyetemen megmutatkozott, a fiam egyetemi csoportjából a bejutottak közül mindössze fele állt államvizsgára, mert aki nem bírta, egyszerűen kibukott a felső oktatásból. 

Tíz évvel később a lányom generációjával már egészen más helyzet állt elő: ez a generáció egyszerűen már az elemi iskolában felismerte, hogy csomó elavult, idejét múlt dolgot próbálnak megtanítani nekik és tiltakozásul többség egyszerűen meg sem tanulja azt, ami nem érdekli. Sosem felejtem el, hogy a lányom valahányszor valamilyen archaikus román szöveg értelmezésén kínlódtunk értelmező szótárakat, szinonímaszótárakat forgatva, mindig feltette a kérdést: miért nem a beszélt román nyelvet tanítják nekünk az iskolában? Hát erre bizony szülőként elég nehéz volt helyes választ adni. Nyolcadikos korában, amikor a Baltagul, Mihail Sadoveanu által írt mű elemzéseként kétoldalnyi, 9 pontos betűkkel sűrűn teleírt szöveget hozott haza, hogy azt kéne neki megtanulnia, aminek felét magam sem értettem - pedig eléggé jól beszélem a román nyelvet - egyszerűen feladtam, és azt mondtam: ne tanuld meg, erre semmi szükséged nem lesz az életben. Bár senkinek nem tartozom magyarázattal, miért bíztattam a lányom, hogy ne tanuljon meg egy román leckét, elmondom: azért, mert elsősorban mélységesen egyetértek vele abban, hogy a magyarajkú gyerekeket a beszélt román nyelvre kellene oktatniuk, másrészt mert láttam, valami olyasmire kényszerítik, ami ellen minden idegszálával tiltakozik, amit egyszerűen képtelen felfogni bármennyire is szigorítanám az akadémiai szintű elemzés mellé. Nyűggel-bajjal túléltük a Baltagult, hála Istennek és köszönhetően a pedagógusközösségnek olyan gimnáziumba járhat a lányom, ahol jól érzi magát, értékes emberként tekintenek rá, de már a 11. osztály elejétől folyamatosan azon izgulunk: mi lesz az érettségi vizsgán? Ugyanis jól tudja azt tanár, diák és szülő egyaránt, hogy a még nagyobb ismerethalmazt elsajátítani képtelenség, ráadásul, most ébredtek rá az oktatási rendszert folyamatosan változtató, válogatott csesztetéseket kitaláló korrifeusai, hogy az iskola évtizedeken át csalásra nevelt generációkat a magas követelményekkel és azzal, hogy olyasmi megtanulására kényszerítik a diákokat, aminek semmi hasznát, semmi értelmét nem látják. Oké, egyetértek, hogy ezen változtatni kell, de miért a diákokon verik el megint a port? Miért kényszerítenek bele mindenkit egy olyan rendszerbe, ami már harminc évvel ezelőtt nyikorogva működött, elavult, idejét múlt volt? Miért nem változtatnak a százéves rendszeren? Miért nem gondolják újra az oktatás alapjait, miért nem készségeket, kreativítást, képességeket fejlesztenek az iskolában? Miért magoltatják még mindig a gyermekeket? Miért mérvadó még mindig az, hogy mekkora lexikális ismerethalmazt képes bebiflázni és visszamondani a diák? Ez jelentené az érettséget? Amit ugyebár sugall az érettségi vizsga fogalma. S akinek nem sikerül az érettségi vizsgája, mi lesz vele? Majd jön az oktatási rendszer és megoldja a diploma és szakma nélküli fiatalok helyzetét?! Aligha... Sajnos, ennek a problémának a megoldása is a szülőre és a fiatalra vár. De kérdem én: mi, szülők, meddig tűrjük, hogy egy embertelen, gyermekellenes oktatási rendszer gúnyt űzzön belőlünk és gyermekeinkből?!

Ne hagyjuk, hogy más döntsön helyettünk!

Vasárnap helyhatósági választások lesznek, talán minden idők legérdekesebb fordulatait rejtegető választásának ígérkezik legalábbis a Székelyföldön. Amikor a kampány elkezdődött, az volt a szándékom, hogy majd legalább kétnaponta jelentkezem bejegyzésekkel, aztán ahogy alattomosan nyomult előre a kampány, letettem róla. Tisztességgel bevallom legfőképp azért, mert nem akartam belekeveredni abba a hínárba, ami ezt a kampányt jellemezte. Három magyar párt jelent meg ugyebár a választási palettán és ezt sokak akár úgy is értékelhetik: milyen jó nekünk, mert van, amiből választani! Így igaz, de kinek jó?! - kérdem én. A széthúzásról egyébként is híres magyarságnak?! Aligha. Inkább azok malmára hajtja a vizet, akik Brüsszel - az Európai Unió - felé azt igyekeznek mutatni: lám-lám, milyen jól megy soruk Romániában a magyaroknak, hiszen három pártjuk is van! Kérdés viszont mennyire szolgálja ez a mi érdekeinket? Vajon hány magyar képviselő jut be az önkormányzatba azokon a településeken, ahol a magyarság részaránya alig éri el a húsz százalékot? Mi lesz azokkal a magyarokkal, akik háromfele szakadva próbálják bejuttatni a nekik tetsző "alternatívát". De feltehetném azt a kérdést is: mennyire alternatíva az, amit alternatívaként kínálnak?! A napokban többen is nekem szegezték a kérdést: hogy látod ezt? Nos, most akkor elmondom. 

Alternatíva, amit annak állítanak be?!

Ugyebár "kezdetekben vala" a nagy egyetértés és összeborulás, magyar képviseletre volt szükség, és megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Mindenki örült neki, én is. Aztán az idők múltával voltak néhányan, akik másként gondolták, úgy vélték, nem tesz meg mindent ez a képviselet az erdélyi magyarság érdekében. Nyilván hibák is voltak, mert hol nincsenek, ahol dolgoznak, vagy dolgozni próbálnak. Akik úgy vélték, hogy másként kellene csinálni, másként kéne politizálni, azok megsértődtek, kivonultak a már meglévő érdekvédelmi szövetségből és pártot alapítottak. Így lett a Magyar Polgári Párt. Alternatívát ígért a választópolgárnak. Ennek is sokan örültünk, köztük én is. Aztán rövid időn belül bebizonyosodott, nemhogy nem tud alternatívát nyújtani, de még groteszk karikatúrájának is alig nevezhető ez a tömörülés a már meglévő szövetségnek. Időközben az RMDSZ-ben megjelent egy fiatal, tanult gárda, akik egyre nyitottabban, egyre ügyesebben politizáltak, ennek eredményei pedig kezdtek megmutatkozni nyertes pályázatokban, fejlődő településekben, épülő utakban, stb., nem részletezem - írtam erről eleget különféle újságok hasábjain. Valakiknek ez sem tetszett, illetve 2009-ben volt kedvenc kisvárosomban egy MPP-kongresszus, ami finoman fogalmazva is botrányosra sikeredett. Újabb sértődés, újabb osztódás, majd némi fortyogás után egy olyan európa parlamenti képviselő, aki mellesleg RMDSZ ernyő alatt jutott Brüsszelbe, néhány hívével együtt megalakította az Erdélyi Magyar Néppártot. Hát ennek már egyáltalán nem tudtam örülni. Miért is? Mert azt láttam, hogy a sértődöttek létrehozták az MPP-t, a még sértődöttebbek az EMNP-t. S akkor mit tegyek én, egyszerű választópolgár: azokkal tartsak, akik adott körülmények közepette próbáltak tenni valamit, vagy azokkal, akik megsértődtek, illetve még annál is inkább megsértődtek?! Ez itt a sarkallatos kérdés!

Alattomos kampány

Aztán jött a választási kampány, amely viszonylag csendes volt, de annál alattomosabb. Miért mondom ezt? Mert miközben azok, akik valamit megvalósítottak, és létező, kézzelfogható valóságaikat próbálták bizonygatni, mások ugyanezt próbálták bagatellizálni, meg nem történtté tenni, de legalább azt bizonygatni: ennél többet is tehettek volna. Vagy - ami ennél is alattomosabb - maguk hasznára fordítani, azt, ami mások lobbijának köszönhetően valósult meg. Hogy ők mit tettek? Arról nem szólt a fáma, nem is szólhatott, hiszen nem voltak abban a helyzetben, hogy érdemben bármit is tehettek volna. Így kampányuk mások munkájának gusztustalan becsmérlésébe fulladt, illetve helyenként felszínes, de igen látványos megvalósítások pallérozásában. Konkrétan, ha ma Gyergyószentmiklóson valaki átutazik, azt látja, hogy épül, szépül a város: parkosítanak, körforgalmat csináltak, játszóteret avatnak, víz- és csatornahálózatot újítanak, építenek. Zajlik az élet! Arról viszont sokan megfeledkeznek, hogy mindezen megvalósítások hátterében ott van az előző városvezetések szorgalmas munkája, a minisztériumi lobbizások, stb. 

Csalóka látszat

A látványos változásokat igencsak jól időzítették, ugyanis mind az utóbbi fél évben történtek. Hogy mi történt az előtte lévő három és fél évben? Jó kérdés, de csupán egyetlen dolgot tudok kiragadni kedvenc kisvárosom életéből: "megoldottuk a fűtésproblémát!" Hurrá! - mondják néhányan, de milyen áron, kérdem én. Példáért ismét nem kell a szomszédba mennem, csak a saját fűtésszámlámat megnéznem. Az elmúlt fűtésidényben voltak olyan hónapok, amikor a távhőért kiállított számla 600 lej körüli összeg volt. Ha ehhez még hozzászámoljuk, az áram és gázfogyasztást, kiderül, hogy fizetésem több mint fele arra megy el, hogy lakhatok a sajáttulajdonú lakásomban és "élvezek" néhány szolgáltatást. Ezt már semmiképp nem tudom éljenezni, annál is inkább, mert úgy hírlik, hogy a sokat dícsért külföldi beruházó kihátrálni készül a zilahi és marosvásárhelyi projektjeiből, miközben nálunk fejlesztésekre készülnek. Vajon miért? Vajon miért nem sikerült dűlőre jutni a másik két város önkormányzatával? Mitől olyan jó az egyetértés kedvenc kisvárosom vezetőségével? De sorolhatnám a kérdéseket, viszont kanyarodjunk vissza a vasárnap esedékes választásokhoz. 

Ne hagyjuk, hogy más döntsön helyettünk!

Egyfordulós lesz a választás: ez röviden azt jelenti, hogy egy szavazaton is múlhat, ki lesz a polgármester, milyen többségű lesz a tanács. Még soha nem volt ennyire értékes egy ember szavazata! Gondoljuk meg tehát alaposan, hogy élünk a választás lehetőségével, vagy otthon sunyítunk és várjuk, hogy mások döntsék el helyettünk, ki vezesse négy évig a várost. Nem óhajtok befolyásolni senkit, döntsön mindenki lelkiismerete szerint! Ha nem tud dönteni, akkor pecsételjen több jelöltre, így érvénytelen lesz a szavazata, de nyugodt lehet a lelkiismerete, hogy az ő szavazócéduláját senki nem használja a választási eredmények manipulálására - magyarán csalásra -, mert ilyenre is volt példa. Ne feledjük: egy szavazaton is múlhat a választás eredménye! Igen, például az Ön szavazatán is Kedves Olvasó!

Kilátás a konyhaablakból

Gyűjtik a képeket Gyergyószentmiklósról a júliusban esedékes világtalálkozóra. Szép és nemes gesztus, de a képgyűjtögetőket arra bíztatnám nézzenek körül "a hátsó udvarban", a Bucsin negyedben is, ugyanis ez a "gyönyörű" kilátás fogad immár 30 éve majdnem minden alkalommal, ahányszor kinézek a konyhaablakon. Pedig azóta, mióta itt lakom - ha jól számolom - hétszer választottunk új önkormányzatot. Nyílván, a korrifeusok most összevonják szemöldökük és felteszik a kérdést: mit tettél annak érdekében, hogy ez ne legyen így? Sokat! Először is élve állampolgári jogommal minden alkalommal elmentem választani és arra a listára, arra a polgármester-jelöltre nyomtam a pecsétet, amelyiktől reméltem, hogy hajlandó "a hátsó udvarban" is szétnézni, és az ott uralkodó állapotokon változtatni. Aztán, amikor építették ezt a tározót, próbáltam szót érteni - néhány lakótársammal együtt - a tüsténkedők vezetőjével, hogy ne rakják a pocsolya közepébe az építményt, mert esős időben nem lehet majd megközelíteni. Azt mondták: fogjuk be a szánkat, mert a városvezetés ezt jobban tudja. Jobban tudta és ez az eredmény, fél nap alatt lett ilyen "látkép" eső után. 

Most megint tenni készülök annak érdekében, hogy konyhaablakbeli látképem változzon, ugyanis rövidesen helyhatósági választások lesznek. Kíváncsi vagyok a három polgármester-jelöltből, a hét pártlistán-, illetve a négy független tanácsos-jelölt közül ki jön el "a hátsó udvarba" legalább szétnézni. S ha eljön, képes lesz-e valami hihetőt ígérni...

Foglalkozzunk a más bajával, avagy politikai elmebaj

Mindig széleseket mosolygok, amikor Székelyföldön idős emberek szidják a magyar kormányt, a magyar pénzügyminisztert, mert kicsi a nyugdíjuk, drágák a gyógyszerek, pocsék az egészségügyi ellátás, stb. stb. Ilyen esetekben általában csendesen megjegyzem, talán a románt kellene ostorzni, hiszen a társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot és mindeféle adót évtizedeken át a román államkasszába fizették/fizetjük, nem a magyarba. Másfelől, tökéletesen értem a jelenséget, hiszen ezen emberek többsége az 1989-es változások után adódott lehetőséggel élve magyar tévétársaságok műsorait nézi, ergo magyar hírcsatornákról értesül a világ kis- és nagy dolgairól, amiknek ugye nem cékitűzése a romániai gazdasági viszonyok taglalása. Mondom, ezt megértem... Ám, amikor ez a politikai skizofrénia olyan méreteket ölt, mint az utóbbi magyar kormány mellett szervezett szimpátiatüntetések sorozata Székelyföldön, akkor csak ámulok és azon tűnődöm: mindenki megbolondult, vagy az én értékítéletemmel van baj?! Mert az egy dolog, hogy szimpatizálunk a magyar kormánnyal, és hogy ezt valami módon kifejezésre akarjuk juttatni, de felmerül egy sorozat kérdés. Vajon a magyar kormány egyenlő a magyar néppel? Mit tett értem a magyar kormány azon túl, hogy fizet évi húszezer forintot, mert a gyermekemet magyar iskolába járatom, és utolsók közt Európában megadta azt a jogot, hogy kérvényezhetem azt az állampolgárságot, amit őseimtől úgy vontak meg a nagyhatalmak, hogy meg sem kérdezték őket? Másfelől: hol, melyik kormánynak fizetem az adót, társadalom biztosítást, egészségügyi biztosítást, nyugdíjalapot? Vajon abban az országban, ahol történetesen élünk, minden annyira tökéletesen működik, hogy egyéb dolgunk már nincs, csak szimpatizálni a jelenleg hatalmon lévő magyar kormánnyal? 

Bukarestben és Románia több városában több mint egy hete spontán tüntetések zajlanak a jelenlegi román kormány ellen. Érdekes módon ez is szimpátiatüntetésként indult, ugyanis kezdetben azért mentek utcára a bukarestiek, mert Raed Arafat egészségügyi államtitkár bejelentette lemondását az új egészségügyi törvényterevezet megszorító intézkedései miatt. Aztán a szimpátiatüntetés átcsapott kormányellenes tüntetésbe, mert mi is nyakig ülünk ugyanabban a slamasztikában, amiben Magyarország és a többi Európai Unióhoz utóbbi tíz évben csatlakozott tagország. Ugyanúgy elnyomó és kizsákmányoló hatalmat gyakorolnak a pénzintézetek, a multinacionális cégek és a külföldi beruházók, mint Magyarországon. Ugyanúgy szétverték Románia iparát, mezőgazdaságát mint Magyarországét, ugyanúgy lehetetlen helyzetbe hozták a romániai termelőket és kisvállalkozókat, mint a magyarországiakat. Az államkasszába beállt deficit miatt ugyanúgy újabb adóterheket ró a romániai lakosság nyakába a román kormány, mint a magyar a magyarokéba. Magyarán, nyakig ülünk a fosban mi is, lenne, amiért utcára vonulni és tüntetni. 

Ennek ellenére, amikor múlt hétfőn estére az egyik közösségi oldalon tüntetést szerveztek kedvenc kisvárosomban, senki nem ment ki a térre, csupán néhány újságíró fagyoskodott a hidegben a tüntetőket várva. Erről egyébként írtam a január 17-i Hargita Népében, a 4. oldalra görgetve elolvashatjátok. S tudtommal Székelyföldön csupán Csíkszeredában volt tüntetés a román kormány ellen, érdekes módon azt is román politikai alakulatok szervezték, de magyarok is csatlakoztak hozzájuk spontán módon. Visszatérve Gyergyószentmiklósra, ez az érdektelenésg vagy azt jelenti, hogy kedvenc kisvárosomban mindenki olyan jól él - amit kétlek -, hogy nem tartja érdemesnek kimenni az utcára olyankor, amikor az egész országban tüntetnek, vagy azt jelenti, hogy teljesen párhuzamos azzal a valósággal, amiben él. Magyarán politikai elmebajban szenved.

Ráadásul szombaton kivonul úgy kb. 100-150 ember gyertyával a kézben, a Magyar Polgári Párt és az önkormányzat felhívására tüntetni a magyar kormány mellett. Mindez szép és jó, sőt számomra is nagyon imponáló, hogy felkavarta a magyar kormány az európai "állóvizet" az új alaptörvénnyel, de vajon ettől nekem, Magyarország határán kívül élő magyarnak jobb lesz a sorsom?! Hát azoknak a magyaroknak, akik szórványban, abszolút kisebbségben élnek román vidékeken?! Vajon nem lett volna jó csatlakozni a többségi nemzet tiltakozásához?! Szépnek és jó dolognak tartom az egyűvétartozás eszméjét, jónak tartom kiállni az anyaországi testvéreink mellett, de amit elbaltáztak politikusaink közel száz éve, azon nem igazán tudunk változtatni most. S amikor forrong az az ország, amelyiket tetszik nem tetszik hazánknak nevezünk, okos dolog egy másik ország kormánya mellett kiállni? Még akkor is, ha ez az ország a számunkra oly sokat jelentő anyaország... Hát ezen érdemes egy kicsit elmorfondírozni Kedves Olvasóim.

Legyen Baricz Gergő az X-Faktor győztese!

Sok sikert kívánok mindhárom versenyzőnek, aki az RTL-Klub X-Faktor tehetségkutató műsorában a  döntőbe jutott, mert Malek Miklós zenei producer szavaival élve: mindenkiben, aki eddig eljutott van valami különleges, amiért megérdemli, hogy nyerjen.

Én viszont Baricz Gergőt támogatom az alább vázlatosan felsoroltakért:

- ő a leghitelesebb;

- minden műfajban kiválóan teljesített;

- ő fejlődött a legtöbbet a verseny kezdete óta;

- benne van meg az a potenciál, amit az X-Faktor tehetségkutató műsor keres;

- sokoldalú egyéniség;

- tehetséges;
- kreatív;

- olyan értékrendet képvisel, amire nagy szükség van a mai világban;

- jól énekel és jól táncol;

- ő a legsármosabb;

- földim, a lányom baráti köréhez tartozik.

Mindezekért Kedves Magyarországi Barátom/Ismerősöm, ha osztozol a véleményemben, küldj a szombati, illetve majd a vasárnapi műsor idején támogató sms-(eke)t, hogy Gergő legyen az X-Faktor győztese.

1799 - Baricz

069-133-43-34 - Kód: 11

Ha pedig erdélyi vagy és nincs más lehetőséged, mégis támogatnád Gergőt, a Külföldi szavazás Baricz Gergőre nevű facebook oldalon a fülszövegben minden részletet megtalálsz erre vonatkozólag. Még nem késő, hogy pénzt küldj a feltöltő kártyára, amiről majd az adás ideje alatt egy kedves lány nyomja az sms-eket. Jelzem, hogy ez a változat minden híreszteléssel ellentétben törvényes, megbízható és működik, a Kakukk.ro portálon találsz leírást ezzel kapcsolatosan.

Az ellendrukkerek pedig kíméljenek mocskolódó megjegyzéseiktől, ez ugyanis egy moderált blog és nem adok helyet a szemétkedésnek. Helye van azonban a személyeskedést, vulgáris kifejezéseket nélkülöző, építőjelleggű ellenvéleménynek.
(A fotót Bársony Bence készítette, a videót a YouTube-ról töltöttem le és az RTL-Klub tulajdona.)